"Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” Mt 5, 43-45
Az ellenség, ellenfél alapvetően azért van, hogy legyőzzük. Egy versenyzőtől végtelenül bárgyú dolog volna azt várni, hogy hagyja elveszteni a versenyt. Az Ő ellenfele, aki mindent megtesz a győzelem elnyerésért, méltó ellenfélre kell találjon a személyében.
Csak gondoljuk végig! A „ne gyűlöld ellenségedet” parancsban, Jézus nem tiltja meg a harcot, a győzelmet az ellenség felett!
A keresztyének sajnos sokszor nem akarnak győzelmet aratni. Hiszen a győzelem pillanatát kemény harcok előzik meg, s ezek a kemény harcok távol állnak a Jézusi parancsolat igazi lényegétől. A harcot feltétlenül valami véres öldökléssel, vagy pedig kemény szócsatákkal azonosítjuk. A harc azonban lehet ennél sokkal nemesebb dolog is. A küzdelemnek a nemesebb módjára akar rámutatni Jézus…
Az ősi Japánban élt egy embercsoport, akiket Szamurájoknak hívtak. Ezek a szamurájok egy különleges etikai kódex, a Bushidó (harcos útja) szerint élték életüket. A harcnak, egy olyan végtelenül szakrális, művészettel átszőtt, és nemes módját gyakorolták, amely előtt a nyugati ember még mindig csodálattal áll. Amikor Európában kiegyenesített kaszákkal rohant egymásnak a csőcselék, akkor egy apró távol keleti országban a kor legkiműveltebb emberei, az egymásnak megadott maximális tisztelet mellett szálltak élet-halál harcba. Lehet ezt máshogy csinálni, lehet más a „harcos útja”.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy lehet más a keresztyén harcos útja is! Akárcsak a Szamurájok egy különleges kódex mentén alakították mindennapi harcaikat, úgy mi is a Biblia szerint alakíthatjuk életünk csatáit. Ha jobban végig gondoljuk a fenti Igét, akkor rájövünk, hogy Jézus itt nem a harc nélküli létről beszél, hanem a gyűlölet nélküli hadviselésről. A szeretet és imádság embert próbáló harcáról!
A keresztyén harcos mindig két dologért küzd. Az egyik a rá támadó ember hiszen Krisztus katonája mindig embertársáért harcol. Az ellenségért könyörög Istenhez, akárcsak Krisztus imádkozott azokért, akik megfeszítették. A másik harcot pedig önmaga ellen vívja. A könyörgés nap, mint napi véres leszámolást jelent saját dühünkkel és akaratunkkal. A keresztyén harcos mindig kétfrontos harcot vív, s pontosan ezért van szüksége Jézusra..
A keresztyénség hatalmas felelősége, hogy felmutassa a világban, a gyűlölet nélküli harc lehetőségét. A világ tele van a globális és személyes harcok tömkelegével, senki sem tudja elképzelni, hogy a szeretet, megértés, türelem, imádság képes fegyverként funkcionálni ebben az ádáz küzdelemben. Pedig igen, s ez az út a nemesebb küzdelemhez. S itt kezdődik igazán a másik út…