„De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.”
2Pt 2, 1
Aki elolvassa a Péter 2. levelének 2. részét, annak egy cseppnyi kétsége sem lesz afelől, hogy ezek a bizonyos hamis tanítók, vagy népszerűbben mondva eretnekek nem voltak a szíve csücske sem az apostolnak, sem a korai egyháznak.
A rájuk mondott szavakat nem kell különösebben kommentálnom: „Ezek víztelen források, forgószéltől sodort ködfoszlányok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva.”, vagy „De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: „A kutya visszatér a maga okádására”, és: „A megfürdött disznó sárban hempereg.”
Kemény szavak. De végül is érthető a felháborodás, hiszen ezek az emberek Isten munkáját igyekeztek tönkretenni. Péter apostol hangneme helyénvaló, hiszen az amin egész életében dolgozott, most veszélybe kerül egypár ember okoskodása miatt.
Egyébként ez a helyzet nem változott egy cseppet sem. Ma is vannak, akik megpróbálják a keresztények munkáját tönkretenni és közösségeiket szétzilálni. S ma is pontosan ugyan úgy kikelünk ezek ellen az emberek ellen. Sokszor nyomdafestéket nem tűrő módon, holott amúgy arról, prédikálunk, hogy amivel telve van a szív, azt szólja a száj.
De végtére is megérdemlik Péter apostol szavait. Isten ügyébe belepiszkálni nem lehet, aki megteszi az viselje el, a nem túl szívet melengető megjegyzések tömkelegét.
De nézzük csak meg mivel kezdi az apostol mai igeszakaszunkat: „Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.” Lehet, hogy annyira nem feltűnő, de annál jelentőségteljesebb: „Megváltotta”
Péter kikel magából, de mindezt úgy teszi, hogy tisztában van azzal, hogy ezeket, az embereket Krisztus megváltotta. Isten nem zárta el előttük a lehetőséget, ők zárták el maguk elől: „hoztak magukra”.
Péter minden dühöngése ellenére elismeri Krisztus megváltását. Vajon a mai kis afférjainkba képesek vagyunk ezt beismerni? Vagy dühünkben elfelejtkezünk, arról az aprócska tényről, hogy Krisztus még az eretnekekért is meghalt?
Mérgesek vagyunk, mert bele ütik az orrukat a dolgainkba. Isten nem mérges, amikor mi ütjük bele az orrunkat a megváltás dolgába?
