"Akkor Eljákim, Sebná és Jóáh ezt mondta a kincstárnoknak: Beszélj szolgáiddal arámul, mert megértjük. Ne beszélj velünk júdai nyelven a várfalon levő hadinép füle hallatára! De a kincstárnok így felelt nekik: Vajon uradhoz és tehozzád küldött engem az én uram, hogy ezeket elmondjam? Sőt inkább a várfalon ülő emberekhez, akiknek majd veletek együtt kell megenniük saját ganéjukat, és meginniuk saját vizeletüket!" Ézs 36, 11-12
Nem árt felkészülni! S itt nem csak az ellenség támadására való fegyveres felkészülésről beszélek. Nem is arról, hogy kellő imádsággal, Istenhez fordulással miként lehet visszaverni egyes támadásokat. Ezek a keresztyének számára alap esetben egyértelműek. Azonban minden óvintézkedés ellenére érhetnek bennünket meglepetések.
A fenti események korában az általánosan bevett diplomáciai nyelv az arám volt. Aki magára valamit is adott, s értelmesen akarta elmondani feltételeit, elképzeléseit, álláspontját az arámul tette meg. Ez volt a kor nemzetközi nyelve, az értekezések és üzletek, háború és béke nyelve. Míg az egyszerű köznyelv, a nép alsóbb osztályának, az egyszerű harcosoknak a nyelve a júdai volt.
Mindenki azt hitte, amikor elkezdődtek a tárgyalások, hogy az ókori nemzetközi diplomácia betartásával fogják azokat folytatni. A két fél összeül és a vezetők arámul tárgyalnak majd a feltételekről. Ez a terv ahogy a Biblia írja szinte teljesen összedőlt, amikor az asszír király követei a megszokott tárgyalási nyelv helyett, az akkori szabályokat hanyagolva köznyelven szóltak a néphez.
Nem értesülünk a nép reakciójáról. De azt könnyen el tudjuk képzelni, hogy nem tett kimondottan jót a közmorálnak az asszír király becsmérlő szavai.
Érdemes ezen elgondolkodnia a mai egyháznak is. Legyünk bármennyire nagyvonalúak s előzékeny módon tanuljuk meg a kor közéleti és tudományos nyelvét, hogy méltó képen szálljunk szembe a támadásokkal, ez nem azt jelenti, hogy a másik félnek is törvényszerűen ezt a nyelvet kell használnia. Véleményem szerint csupán egy régen elfelejtett idea, hogy bizonyos kérdéseket meg lehet oldani értelmes diszkrécióval. Mindez már a múlté…
Nem árt felkészülni arra, hogy a ma tudományos, társadalmi, politikai és gazdasági vitái nem a vezetők sátrában és közös bölcsességgel születnek. A ma vitái a várfalak alatt dőlnek el, ahol a különböző hadvezérek üvöltöznek a nép nyelvén, igen-igen demagóg üzeneteket. Ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek ostobák lennének, hanem sokkal inkább ravasz módon kihasználják a lehetőségeiket…
Az egyháznak, keresztyénségnek nem kell így tennie. Törekednie kell a nyilvánosság megragadásának kulturált módjára, ám nem árt minden eshetőséggel tisztában lennie. Elvégre ellenünk is a meglepetés ereje a legnagyobb fegyver…
