A bétsemesiek éppen búzát arattak a völgyben. Föltekintettek, meglátták a ládát, és örvendeztek a láttára. A léviták pedig levették az Úr ládáját és a mellette levő ládikót, amelyben az aranyholmi volt, és rátették a nagy kőre. A bétsemesi emberek égőáldozatokat és véresáldozatokat mutattak be azon a napon az Úrnak. De megverte az Úr a bétsemesi embereket, mert belenéztek az Úr ládájába. Megölt a nép közül hetven embert. A nép gyászolt, mert nagy csapással sújtotta a népet az Úr. Követeket küldtek azért Kirjat-Jeárim lakosaihoz ezzel az üzenettel: A filiszteusok visszaküldték az Úr ládáját. Jöjjetek és vigyétek magatokhoz! 1Sám 6; 13, 15, 19, 21

Első pillanatban elkezdjük sajnálni a bétsemesi lakosokat. Mit tudtak ezek az egyszerű parasztok a Mózes 4. könyvének törvényéből, ahol azt olvassuk, hogy még a láda érintése is halálos vétek volt?

Pedig olyan szépen alakul minden. A nép örömben tört ki, áldoznak, hálát adnak, szertartásokat mutatnak be. Minden olyan szép, aztán pedig jön a tragédia. Az illetéktelen behatolás Isten terültére halált eredményez.

De vajon valóban egyszerű emberek voltak ezek a bétsemesi polgárok? Ez a hely levita település volt, ami azt jelenti, hogy a város lakói papok voltak. Olyan emberek, akik évről évre a templomban a láda otthonában dolgoztak. Tehát nagyon jól tisztában voltak vele, hogy mit szabad és mit a ládával.

Kinyitották a ládát, talán mert Istent keresték benne. Úgy érezték, hogy Isten valami módon a ládában lakik. A láda Isten tulajdona - ezért súlyos bűn az isteni birtok háborgatása -, de Isten nem egyenlő a ládával. Nem a láda birtokolja Istent, hanem Isten a ládát. Bizony alapvető félreértés ez.

De sokszor velünk is hasonló a helyzet. A háládatossággal, a szép szertartásokkal, az őszinte örömmel nincs semmi baj, csak közben kiderül fogalmunk sincs róla, hogy hol van Isten. Tragikus ez. Első pillantásra nincs semmi gond, ám később kiderül, hogy alapvető problémáink vannak az Istennel kapcsolatban.

Van azonban egy nagyobb tragédia is ennél. Az események után, a hivatásos papság, a templom személyzete, a hozzá értő emberek egyszerűen elpasszolják az Isten ládáját. Átküldik  Kirjat-Jeárim lakosaihoz, hogy ők oldják meg a problémát - ez nem volt papi város -.

Elküldték Isten tulajdonát azok, akikre az leginkább tartozott. S megkapta egy sokkal egyszerűbb csapat. S csodák csodája a láda 20 éven keresztül jól megvolt ezeknek az egyszerű embereknek a kezében. A sokkal „laikusabb” tömeg birtokában.

Nézzünk egy kicsit magunkba keresztyének! Önzetlen áldozataink mellett ismerjük-e Istenünket? A problémákat megoldjuk vagy passzoljuk? S az Isten tulajdona kinél is van a legjobb kezekben?

Ugye aktuális kérdés ez a reformáció ünnepe után?