"Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek." Mt 7, 7

Mi sem lehet ennél egyszerűbb. Kérni kell és megadják, keresni kell, és semmi kétség megtaláljuk, kopogunk és biztos, hogy valaki ajtót nyit. Ilyen egyszerű, így megy ez. Egy kérdést azonban fel kell tennünk: Akkor miért nem csinálják így az emberek!? Miért nem próbálják ki ezt a roppant egyszerű módszert… Kérj és kapsz!

Az embernek, mint lénynek, s különösen a XXI. századi embernek nem erőssége sem a kérés, sem a keresés illetve a zörgetés sem az erős oldala. Ádám és Éva esete óta a trend némiképpen megváltozott… Már nem kérünk, hanem elveszünk, nem keresünk, hanem megvárjuk, hogy mások megtalálják, s zörgetés helyett ajtóstól rontunk a házba. A kéréstől, kereséstől, zörgetéstől alaposan elszoktunk! Ezért talán nem is olyan könnyű, a Jézus által számunkra kínált út…

Az ilyen rámenős viselkedéssel kétségtelenül lehet a földön sikereket elérni, ám a mennyországban ezek teljességgel sikertelen módszerek. Istentől nem lehet kizsarolni a segítséget, s nem lehet faragatlanul rárúgni az ajtót mennybéli trónján.

A keresztyénség egyik feladata, hogy segítsen visszatalálni az igazi kéréshez, zörgetéshez és kereséshez. Nekünk fel kell mutatnunk, hogy mit is jelent mindez. Meg kell mutatnunk, hogy hogyan kell és lehet imádkozni Istenhez. Első hallásra ez azonban problematikus. Hiszen elég furcsán veszi ki magát, hogy az ember valakit direkte imádkozásra tanít. Talán nem véletlen, hogy Jézus Krisztus csak egy pár soros imádságra tanította meg az övéit. A szó klasszikus értelmében Jézus nem tartott ima tréningeket, módszertani órákat. Az evangéliumból úgy tűnik Krisztus ennél gyakorlatiasabb volt… Én úgy gondolom, ha következetesek vagyunk, akkor számunkra is egy újabb út kínálkozik!

Krisztuskövető emberként, a mennyei Atya felé való kéréseinknek, keresésünknek, zörgetésünknek kell, hogy legyen földi vetülete is. Krisztus Istennel való kommunikációjának fontos része volt az embertársaival való kommunikáció is! A felebaráttól tehát, nem követelünk, hanem kérünk. Becsületesen és fáradhatatlanul keresünk, akár elveszetett, akár elesetett, de még talán pénzt is. Mi zörgetünk, ahelyett, hogy rárúgnánk testvérünkre az ajtót!

Talán az esetlen emberi példamutatásunkkal sikerül egy kicsit közelebb vonni embertársainkat az Isten országához. Vizsgáljuk felül mindezek fényében kéréseinket, mindennapi keresésinket, és zörgetésünket!