„Miközben ezeket mondta nekik, íme, egy zsinagógai elöljáró ment hozzá, leborult előtte, és így szólt: "A leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá a kezed, és élni fog." Jézus felkelt, és követte őt tanítványaival együtt.” Mt 9, 18-19
Számtalanszor beszélünk róla s állítjuk például a hálók és családjuk mellől elhívott tanítványokat. Ezek az emberek, ahogy a Biblia írja azonnal követték Jézus Krisztust. Hátrahagyták addigi munkájukat, életüket, családjukat, csakhogy annak a nyomába szegődjenek, aki meg tudja változtatni az életüket. A követésben példamutatóak a tanítványok.
Aztán arról is sokat szoktunk beszélni, hogy Jézus milyen engedelmesen és ellentmondást nem tűrően követte Atyja akaratát. Mindenben „Jó Fiúnak” bizonyult, hiszen maradéktalanul az Apja nyomdokain járt. Engedelmeskedett akaratának, megtartotta törvényeit, hűséges volt hozzá mindhalálig. A követésben példamutató maga Jézus is.
Én most azonban a Jézusi példamutatás egy másik aspektusára szeretném felhívni a figyelmet. Jézushoz egy súlyos szükségben, a gyász és szomorúság kínjában lévő ember érkezik. Ahogy a tanítványokat hívta Jézus, szinte ugyanazokkal a szavakkal hívja most Jézust a zsinagógai elöljáró.
Igazi, sallangok nélkül, ám mégis szívbemarkoló dolognak lehetünk a tanúi a Biblia szűkszavú beszámolójában. Jézus, akit a tanítványai fenntartások nélkül, azonnal követtek, most Ő maga személyesen követ valakit. A zsinagógai elöljáró kérésének eleget téve feltétel nélkül követi az elesettet.
Ennek a történetnek a kulcsa pedig az elesettség. A Jézust felkereső elesett embernek nem kell attól félnie, hogy egyedül tér vissza a problémájához! Jézus szigorúan megkövetelte a kizárólagosságot az Ő követésében, ám következetes Önmagával szemben. Hiszen Ő is ellentmondást nem tűrő módon követte azt, aki hozzá hittel odafordult. Az szükségben lévő ember követésében is példamutató Jézus.
A keresztyén ember számára sokat mondó, hogy Jézus nem egyedül követi a zsinagógai elöljárót. A Biblia azt írja, hogy a tanítványokkal együtt követte őt Jézus. S ez intő példa… A keresztyén Krisztus követése feltétlen dolog, ám ezzel együtt a szükséget szenvedő felebarát „követésének” is feltétlennek kell lennie!
Ha nem követjük őket, ha nem sietünk segítségükre, ha nem halljuk meg a kérésüket, akkor el kell gondolkodjunk azon, hogy egyedül vagyunk. Magára hagytuk az elesett segítségére siető Mester…
