"Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert az Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt. Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Hagyd abba! Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet, és megkezdték a harcot, ahol már ember ember ellen harcolt, és igen nagy volt a zűrzavar. Az izráeliek már igen el voltak csigázva azon a napon, mert így eskette meg Saul a népet: Átkozott az az ember, aki enni merészel estig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit a nép."        1Sám 14; 18, 19, 20, 24

Jól ismerjük azt az érzést, amikor valamilyen problémánk váratlanul megoldódik. Érezzük, ilyenkor kell cselekednünk, kihasználni a lehetőséget és belépni az események folyásába.

Úgy gondolom, hogy Saul is ezt érezte, amikor meglátta fejvesztetten rohangálni a Filiszteusok, a gaz ellen táborát. Még nem tudja pontosan mit, de érzi és tapasztalja, hogy Isten tett valamit érte. Nem csinált semmit csak várt, s most mégis zűrzavar tör ki az ellenség táborában.

Saul észreveszi és kihasználja a kínálkozó alkalmat. Hadrendbe állít, szervezkedik, előkészül az ütközetbe való bekapcsolódásra. Előtte azonban szeretné megtudni Isten véleményét a dologról, s magához rendeli az Úr ládáját. Az események közben felpörögnek, az ellenség teljesen össze zavarodik.

A haditervbe már nem fér bele az Isten ládája, s a szertartás amivel megtudhatnák Isten akaratát. Saul spontán módon cselekszik. Felismeri a pillanatban rejlő isteni csodát, s igyekszik azt a lehető leggyorsabban kihasználni. Nem feltétlenül rossz ez. Számtalan olyan eset van életünkben, amikor a protokolt félre lehet tenni s az időnk „csak” egy bajszunk alatt elmormolt imádságra elég. Gondoljunk csak bele Jonatán sem a ládától tudakozódott, hanem legényes bizalommal viszonyult Istenhez.

A baj nem is ez, hanem egy másik gesztus. Igyekszünk megragadni a lehetőséget, félre tesszük az Isten felé irányuló idilli közeledést – mindezt a cél érdekében -. De azért útközben még elmondjuk, megéljük, lejátsszuk saját kis ostobaságunkat. Saulnak nem volt ideje a frigyládára, de saját esztelen átkát, ami veszélybe sodorta a népet még be tudta illeszteni az ütközet menetébe.

Bármennyire is furcsán hangzik az Istenhez való közeledés sokszor lehet gyors, egyszerű, célratörő s mindezzel nincs semmi baj, hiszen nem mindig van idő elcsendesedni. De ha ezt felismerjük, akkor egyúttal azt is lássuk be ilyen esetekbe ne a mienk legyen az utolsó – fatális – szó.