„Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek.” Róm 6, 13

Önmagunkra sokszor, mint ártatlan, kis bárányokra gondolunk. Sokszor elesettnek és satnyának érezzük magunkat az életre, ám számtalanszor azon kapjuk magunkat, hogy ez a kis elsatnyult valami, elemi erővel tud a felebarátjára támadni. A szegény elárvult gyerek – mi magunk – Góliát erejével tudja forgatni a gonoszság fegyvereit.

Úgy gondolom nem az atombomba, hanem az ember a legtökéletesebb tömegpusztító fegyver. Szavaink, tetteink, gondolataink kimondhatatlanul hatásos fegyverek. Az emberek kicsiben és nagyban, állam és családi szinten borzasztó visszaéléseket követnek el. Nincs kivétel, mindannyiunkban ott szunnyad ez a pusztító erő, a bűn ereje… A kérdés: Hol helyezzük biztonságba magunkat? Hol őrizzük? Mit kezdjünk a bennünk rejtőzködő veszélyes fegyverrel.

Önmagunk körül forgó gondolataink, érzéseink, vágyaink nem tesznek minket biztonságos „fegyver szekrénnyé”. Úgy érezzük, hogy biztonságosan elzártuk a fegyvert, tudunk uralkodni vágyaink, érzéseink felett, s egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy minden erőnkkel a biztonságosnak hitt szekrény zárját feszegetjük. Sajnos sikeresen…

A gonosznál egyértelműen rossz helyen vagyunk. Tudjuk és érezzük ezt keresztyénként.  Arra azonban már kevesebben jövünk rá, hogy ha önmagunk próbálunk őrködni saját fegyvereink felett, akkor is végzetes hibát követünk el.

Ezek után mindenkiben megfogalmazódik a kérdés: Nem jobb lenne a kardot a hüvelyébe hagyni, és kilépni ebből a reménytelennek tetsző helyzetből? Nem csinálni semmit, böjtölve kivonulni a sivatagba.

A Biblia azt mondja, hogy NEM! Mi magunk fegyverek vagyunk. A legkegyetlenebbek, ha a sátán kezébe kerülünk, de nem különbek, ha mi magunk akarjuk megzabolázni eszközeinket. Azonban a keresztyénség ismer egy másik választ, a legtökéletesebb választ. S úgy érzem erről beszél a fenti Ige is.

Az egész életünket Krisztusnak kell szentelni, csak így lehetünk tökéletes biztonságban – nem csak mi magunk, hanem felebarátaink is -. Egyedül az Isten kezébe letett élet a „ártalmatlanított élet”, ami nem pusztító, hanem szolgáló, az igazságot szolgálni akaró élet! Az igazság pedig nem pusztít, hanem éppen ellenkezőleg életet ad.