Sokáig nem értettem ezt a bibliai hasonlatot. Kissé távolinak és az egész szöveg tartalmával összeegyeztethetetlennek tűnt Jézus Krisztus fenti mondása. Kik a gyerekek, kiknek énekelnek és zenélnek?
Ahogy azonban egy kicsit jobban elgondolkodtam a szövegen, úgy érzem eljutottam egyfajta megoldásra. Ezt szeretném most veletek megosztani!
A gyerekek a nép, s ezen belül is a népnek a hatalomdiktáló, farizeusi rétege. Ők azok, akik fütyülnek, diktálják az értelmezés, a korszellem az általánosan elfogadott viselkedési mód dallamát. S természetesen a hatalomnak ez a fajta attitűdje az évezredek alatt semmit sem változott. A hatalmasok, mindig és minden esetben szeretnénk vezető, diktáló pozícióba kerülni.
A közönség pedig, akinek a lelkes vagy éppen gyászos taktusok szólnak, pedig nem más, mint Keresztelő János és Jézus.
A gyermekek előbb víg dallamot próbálnak diktálni, amely pedig gyökeres ellentétben áll Keresztelő János gondolataival. A Keresztelőtől érkező hatalomkritika nem kedves a vezetők fülének, s szeretnék ennek az élét venni a vidám, „felelőtlen” dallamokkal. Sikertelenül…
"De kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlók azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és ezt kiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem gyászoltatok. Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség." Mt 11, 16-19
Jézus Krisztus megjelenésével, a bűnösökkel és vámszedőkkel együtt vacsoráló Megváltó hatására ez a víg dallam gyász énekké alakul át. Nincs helye örömnek, megváltásnak, megbocsátásnak . Szomorú dallamokkal kell ellensúlyozni a Krisztus által hirdetett örömhírt. Ez a próbálkozás is sikertelen. Isten szolgái, és maga Isten sem úgy ugrál, ahogy azt az emberek, vagy a hatalom diktálja!
Érdemes ezen elgondolkodni! Keresztyén ként példa értékű, mind a két elődünk viselkedése. Egyik sem volt a piacon üldögélő, önmagukat vezetőnek gondolt gyermekek bábjává. Vajon mi mennyire vagyunk bábok!? Az általunk tolmácsolt üzenet mondandójára, módjára mennyire teszi rá a kezét a hatalom? Képesek vagyunk-e megtalálni az egyéni, Istennek tetsző hangunkat, vagy pedig egyéniség nélkül beállunk az aktuális táncot lejtő szolgák sorába?
