"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." Róm 8, 28
Minden a javunkra szolgálna? Vajon valóban komolyan vehetők Pálnak a szavai, amikor emberi tapasztalataink sokszor az ellenkezőjéről számolnak be. Számtalanszor élünk meg olyan helyzeteket, amiket nagyon úgy érezzük nem szolgál a javunkra. Önmagunkat kábítjuk, vagy valóban lehet-e ilyen esetekben is a javunkról beszélni?
A fenti Ige a keresztyénség egyik nagy Igéje. Amolyan hátba veregetős Ige, amivel úgy gondoljuk, hogy jó megveregetni a kétségbeesett ember lelki vállát. Arról azonban nem szabad elfelejtkeznünk, hogy van a mondatban egy fél mondat "akik Istent szeretik", ennek a résznek a komolyan vétele nélkül ez az Ige egy kiadós szájba vágás!
A hangsúly úgy érzem, hogy itt nem a javakon van, hanem azon, hogy "akik Istent szeretik". A Római levél nagy részében arról van szó, hogy Isten mennyire szeret minket, itt pedig furcsa mód azon dől el minden, hogy mi mennyire szeretjük Istent.
A lehető legparadoxabb dolog ez. A keresztyén emberek körül nem a körülmények változnak meg - hiszen ebben a világban él -, hanem a körülményekhez való hozzáállása. Csak az képes meglátni, hogy minden a javára szolgál, aki teljes szívvel szereti az Istent.
Nagy a probléma, nagy a szenvedés, érthetetlen a kín s nem látjuk, hogy erre miként tekinthetnénk úgy, mint javunkra. Ezt csak egy módon lehet megérteni! Abban az adott sokszor negatívnak tapasztalt helyzetben szeretni Istent. és bízni benne. Akik a körülmények, problémák ellenére kitartanak Isten mellett azok tapasztalják meg, hogy a dolgok végső soron a javukra történnek.
Aki képes ezt elfogadni, s Istent szeretni minden nehézség ellenére, az bele pillanthat Isten terveibe. Megérti, hogy mi a célja Istennek. S ez a cél az, ami a javunkat - a legigazibb javunkat szolgálja - ezernyi úton át. De mindez, a javak, a kitartás csak azoknak adatik meg, akik először Istent szeretik és keresik. A többiek keserű arcúl csapásnak élnek meg mindent.
