"Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik munkatársaim a Krisztus Jézusban." Róm 16, 3

Aki kimarad az lemarad. Bizonyára mindannyian emlékszünk a Szaknévsornak a nagy szlogenjére. Kimaradni azonban egy kellemetlen dolog, senki sem szereti. S legfőképpen az a kellemetlen, amikor a köszöntésből, hálából, értékelésből és elismerésből marad ki valaki. Talán ezt a legnehezebb feldolgozni!

Karácsonykor és minden nagy ünnepen pedig könnyen elő fordulhat az ilyen! Tévedésből elfelejtünk felhívni valakit, nem veszünk ajándékot, nem értékeljük a szeretteink sürgölődését-forgolódását. S ebből szokott általában lenni a nagy sértődés és a családi dráma. Talán nem véletlen, hogy azon az ünnepen szoktak a legkiadósabb veszekedések lezajlani, amire mindenki a leginkább készül.

Az ok kettős, egyrészt a figyelmetlenség, másrészt pedig a sérelem. A kettő bombasztikus elegyet alkot. Figyelmetlen és a sértődős párosa, nem az a jól ismert „Nyerő páros”.

Elérkeztünk a Római levél utolsó fejezetéhez, ami egy-pár verstől eltekintve nem más, mint egy hatalmas felsorolás. Számtalan esetben nevesítve, kiemelve vagy elmarasztalva embereket. Nyilván nem lehetett teljes ez a felsorolás. S aki kimaradt az vajon úgy érezte, hogy lemaradt? Meg volt-e sértődve?

Nincs benne az Igében a válasz, de egy jelenségen minden esetre nem árt elgondolkodni. Pál közel mindegyik levelét köszöntéssel és üdvözléssel kezdi – sokszor név szerintiekkel -. S sehol sem olvasunk volna arról, hogy szabadkoznia, bosszankodnia kellett volna emiatt…

Keresztyénként számtalanszor megsértődünk másokra. Készülünk az ünnepre, igyekszünk széppé és értelmessé tenni, mások meg egyszerűen elfelejtkeznek rólunk – vagy csak nekünk tűnik úgy -. S kész a baj, a sértődés.

De keresztyénként nem szabad megsértődni, pláne nem emiatt és különösen nem karácsonykor! Ha valaki nagyon kimaradt és minden oka meg lett volna a sértődésre az Krisztus. Az Ő élete arról szólt, hogy folyamatosan alul értékelték. Betlehemi jászol, ácsmesterség, út menti tanítás, pedig „katedrát” érdemelt volna, s természetesen végül a kereszthalál! Azonban nem sértődött meg…

A szilárdnak lefestett (idealizált), ám emberek által törékennyé tett karácsonyi békére vigyázni kell! S ebben oroszlánrészt kapnak az olyan keresztyének, akik képesek túllátni a sértődés kicsinyességén, s megérteni, hogy soha és semmilyen körülmények között nem lehet joguk a dühöngésre!