„Ha majd éhínség lesz az országban, ha dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy cserebogár lesz, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen csapás és betegség lesz, akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a csapás, és kiterjeszti a kezét e ház felé, te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét, hiszen egyedül te ismered minden embernek a szívét, hogy féljenek téged egész életükben, amíg csak azon a földön élnek, amelyet őseinknek adtál.” 1Kir 8, 37-40

Manapság a legkevesebb szó esik az egyénről a közbeszédben. S ami talán még borzasztóbb, s talán a legtudatosabb „tudat” pusztítás eredménye az, hogy az egyén felelőségéről mindenki hallgat. Egyébként ha végig gondoljuk, akkor mindez nem is csoda.

A vezető emberek is egymásra mutogatnak. Nem én vagyok a hibás, hanem a pártom, az ellenzék, a brókerek, nagybefektetők. Mindenki csoportokról beszél, vagy pedig a másikról. De az egyéni felelősség, a saját magam és tetteimnek a felvállalása teljesen a háttérbe szorul. Talán jogosan fogalmazódik meg ez az érzés, hiszen mit tehetne egyetlen ember ezért az országért és világért?

A Biblia igazságára és Salamon bölcsességének valóságára égető szükség mutatkozik! Salamon imádságában őszintén – s mint népe uralkodója – számol azzal a lehetőséggel, hogy egy egyén miatt is kerülhet kilátástalan helyzetbe egy ország. Nem terel, nem ködösít, hanem nyíltan és őszintén beszél az egyén felelőségéről.

Az emberekkel az a baj, hogy a felelősséget szeretik áthárítani. A politikusok nagy csalásait szeretik köpködni, de a maguk kis svindlijei felett pedig szemet hunynak. Nem lett volna szabad ellopni azt a 10 vagy 100 milliót, de sokszor elfelejtenek szólni a boltban amikor többet kapnak vissza... Ez egy bagatell példa, de arra pontosan jó, hogy megértsük sokkal többet tehetünk a ma mai helyzetért!

Salamon az egyén ima szolgálatát nem becsüli le! Még országos, politikai szinten sem! Ha felismerjük Isten előtt, hogy népünk rossz úton jár s számtalan esetben – mikro-szinten – ezért mi is felelősek vagyunk, akkor joggal számíthatunk meghallgatásra.

Lehet, hogy nem feltétlenül mindig tömeg rendezvényeken, sztrájkon, tüntetésen és felvonuláson kéne törnünk a fejünket, hanem csak egy kis időre – pár percre -, bevonulni a lelki vagy „épített” templomokba s számot adni Isten előtt. Első sorban a magunk piszkos dolgairól, majd nemzetünk vétkeiért!