Ha külső szemlélőként megnézzük ezt a történetet, akkor valami egészen érdekes dologgal találjuk szembe magunkat. Képzeljük csak el azt a bizonyos asztalt. A farizeusok tolakodnak és fúrják egymást a főhelyekért, miközben Jézus sztoikus nyugalommal szemléli őket, majd pedig példázatokban tanítja a helyezkedő embereket.
Eddig nincs is semmi különös, de ha végig gondoljuk, akkor valójában elég groteszk a helyzet. A főhelyekért megy a harc, de egyébként Jézus is a vendégségben van, s kizárásos alapon nem ő ül a fő helyen. Ha ott ülne, akkor nem sok értelme lenne annak, amit mond... Talán ebben a történetben nem is a farizeusok tolakodására kellene a hangsúlyt helyezni, hanem Jézus háttérbe szorulására?
Jézus nem a főhelyen ül, közben pedig a főhelyekért megy a harc. Érdekes ez az Ige. Jézus azért mondja el a példázatot, hogy rávilágítson a marakodó farizeusokra, vagy pedig azért, hogy rendkívül diszkréten felhívja a figyelmet arra a puszta tényre, hogy Ő ki van hagyva a számításból...
Nem árt ezt végig gondolni. Mit látunk meg a dolgok mögött? Dühöngünk a furakodó modern farizeusokra, teljes erőbedobással korbácsoljuk őket, vagy pedig észrevesszük azt az aprócska dolgot, ami végső soron a leglényegesebb: Jézus ki van hagyva a számításból! Leragadunk a marakodó hatalmasoknál, vagy pedig szétnézünk és megkeressük Jézus székét.
Jézus minden házba szerényen érkezett meg, minden látogatása annak a bizonyítéka, hogy nem a levegőbe beszélt. Számomra kérdés, hogy mi hogyan viselkedünk az általunk szervezett lakomán? Mi is válogatjuk/osztjuk a helyeket? Vagy esetleg megrovó tekintettel azokra figyelünk, akik válogatnak? Vagy talán észrevesszük az igazi problémát, hogy nem Jézus ül a fő helyen!
