„Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: "Mutassatok nekem egy dénárt: kinek a képe és felirata van rajta?" Ők ezt felelték: "A császáré."” Lk 20, 23-24
Jézust megpróbálják tőrbe csalni, ám egy klasszikussá vált hasonlattal élve visszanyalt a fagyi. Jézus minden képzeletet felül múlóan szedi rá és tréfálja meg a farizeusok lelkes táborát. Számomra ez az egyik legmegmosolyogtatóbb történet a Bibliában. Egy igazik kedvenc Ige...
Ha megnézzük az mai Ige környezetét, akkor arra lehetünk figyelmesek, hogy a történet szerint Jézus a templom területén tartózkodik. Belép Jeruzsálembe, felborítja az a pénzváltók asztalait, majd a következő napon ismét a templomba tanít. Ezen a napon fordulnak hozzá a farizeusok is a trükkösnek gondolt kérdésükkel.
El kell talán annyit mondjak, hogy nem teljesen csak nyerészkedésből voltak azok a bizonyos asztalok a templomban. A farizeusok már jó pár évvel a fenti események előtt kiharcolták, hogy ne lehessen a templom területére belépni idegen pénzzel. Ennek egyszerű oka volt. A pénzérme, a császár képével és a körülötte lévő felirattal nem csak fizetési eszközként, hanem egyfajta bálványként is szolgált. A pénz maga a császár istenségét hirdető eszköz volt. Tehát mint ilyen, nincs keresni valója a templomban. Ezért voltak az asztalok, hogy a császár pénzét átváltsák a templom speciális pénzére.
Jézus természetesen jó Izraelita. Ha nem lehet pénzt bevinni a templom területére, hát nem lehet. Nincs is nála. Ezért mint illedelmes ember, a körülötte álló többi úriemberektől kér kölcsön egyet. S csodák csodája a farizeusok nagy sietve, szinte azonnal tudnak keríteni egyet az amúgy tiltott pénzből. Ott lapult a zsebükben. A császárnak nem akartak adót fizetni, de a császár pénzétől még a templomban sem akartak szabadulni. Ez a maximális képmutatás!
Jézus elegáns módon megleckézteti a farizeusokat. Van humora nem mondom...
