"Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él." Lk 20, 37-38
Amikor ezt az Igét olvastam, akkor megborzongott a hátam. Egy gyökeresen új és másfajta, a XXI. Századtól annyira idegen életszemlélettel találtam magam szemben. „Isten számára mindenki él.” Nincs megkötés és nincs kiegészítés, mindenki a szó nemes és egyszerű értelmében ÉL Isten előtt. Így van igazán értelme az életnek…
Korunkban az emberek csupán megszorításokkal élnek. Létminimumon, vagy az alatt, segélyből, vagy éppen ingyen, jól vagy rosszul. S ezek mellett alakítják ki az öntudatukat. Az vagyok, amennyit érek, s amiből élek. Életszínvonalunk, életünk minősége önmagunk értékelését döntően befolyásolja. Isten azonban más kategóriákban gondolkodik, neki mindenki él. Nincsenek gúzsba kötő kategóriák, csak az, hogy Isten számára mindannyian egyformák vagyunk…
Így tekintünk önmagunkra, de vajon, akik felettünk állnak azok, hogy tekintenek ránk? A földi hatalom, hogyan látja a rá bízott embereket? Isten ebben is gyökeresen más… Isten nem golyófogót, számot, homokzsákot, költségvetési hiányt lát, hanem életet. Élő embereket lát… Isten nem tárgyakként, ide-oda tologatható tételekként tekinti a hatalma alatt élő embereket, hanem élőlénynek. Megszorítás, válogatás, kritérium nélkül.
Ez a XXI. század teher mentesítő evangéliuma. Tudjuk és érezzük jól, hogy a ma embere, még ha nem is vallja be, s sajnos szemérmesen titkolja, arra vágyik, hogy élőlénynek tekintsék. El kellene keresztyénként mondanunk, hogy van aki tekintettel van rá.
