Azután vette a poharat hálát adott és ezt mondta: "Vegyétek és osszátok el magatok között." Lk 22, 17
A keresztyén gyülekezetek gyakorlatában az úrvacsora általában úgy néz ki, hogy van a lelkész, illetve a pap, aki az oltár vagy az úr asztala előtt állva mindenkinek „kiporciózza” a maga kenyér és bor részét. Nem lehet önkényesen nagyobb szeletet törni a kenyérből és nem igazán ildomos a kelleténél nagyobb kortyot inni a pohárból. Minden jól el van osztva.
Ennek a felfogásnak kétségtelen Bibliai gyökerei vannak, ám Lukács evangéliumában van egy roppant érdekes dolog. Ha megnézzük a szöveget, akkor Jézus kétszer veszi a poharat. Egyszer a vacsora elején, másszor pedig a vacsora végén. Az utóbbi az ismertebb, ám én most az első pohárra szeretném felhívni a figyelmet!
„Vegyétek, és osszátok el magatok között.” A mi kiporciózott úrvacsoránkban, már nem olyan jelentőség teljesek ezek a szavak, ám az őskeresztyénségben biztos, hogy nagy jelentőséggel bírtak. Amikor a rabszolga és az úr együtt étkezett történtek visszaélések... Pál apostol erről számol be a Korintusi levélben.
Természetesen minket ez nem érint. Nekünk már esélyünk sem lenne a visszaélésre, hiszen minden szép rendben folyik. Ugyan az a kenyér és ugyan az a bor jut mindenkinek.
Én azonban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Jézustól kapott ajándékok közel sincsenek megfelelően elosztva. Az úrvacsorában nem élünk vissza hatalmunkkal, pénzünkkel, kiváltságainkat, ám az élet minden más területén a világ farkastörvényei uralkodnak.
Húsvét előtt, jó lenne elgondolkodni egy kicsit ezen. A fogyasztói társadalom karácsony utáni arany tojást tojó „nyuszija” a húsvét. Jézus az utolsó vacsorát azzal a felszólítással kezdi, hogy a tanítványok osszák meg egymással azt, amit Tőle kapnak ajándékba. Talán nekünk is jó lenne megfogadni Jézus szavait, és valamiféle osztással, megosztással neki vágni az ünnepnek. Nem kell félni, van kinek adni, van kinek osztani, szeretetet, odafigyelést, anyagiakat, erőt és kitartást!
