"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak." Mt 5, 4
Kik a boldogok? A Biblia egy igen érdekes válasszal szolgál számunkra. Boldogok a sírók, szelídek, igazságra éhezők, üldözöttek, s ezek nyomán sorolhatnánk a végtelenségig. Ám valóban boldogok ezek a személyek? Én úgy gondolom, hogy igen is meg nem is. De pozitív gondolkodású reformátusként kezdjük a nemmel…
Én egy percig sem gondolnám, hogy egy éhező, elnyomott, igazságtalanságot szenvedő, síró ember boldog lenne. Az egyik legnagyobb önbecsapás a kényelmes Európából ilyen boldognak tekinteni ezeket az emberek. Akiket a történelem tett síróvá, elesetté, elnyomottá azok egyáltalán nem boldogok, sőt aktív irgalomra méltó szomorúságuk. Mert ezek az emberek áldozatként bizony szomorúak, ahogy az Isten is szomorú, amikor rájuk tekint!
De miről is beszél a Biblia!? Érdemes azt megfigyelni, hogy kikhez intézi Jézus a szavait. Jézus a sokaságtól elkülönülve a tanítványokhoz intézi a szavait. Amikor a boldogokról beszél, akkor nem a népre, az ő szenvedésükre tekint, hanem a tanítványok Jézusért való szenvedésére!
A szenvedés, nélkülözés, mint puszta tény, senkit semmikor sem tehet boldoggá. Jézus szavai itt az érte való szenvedésre utalnak. S igen valóban boldogok, mert a Jézusért vállalt és kapott szenvedés, igazságtalanság, gúnyolódás, sírás, mind-mind olyan dolgok, amelyek furcsa módon boldoggá teszik az embert. Azonban itt nem földi boldogságról, Isteni revánsról, hanem a Mennyek országában való boldogságról van szó!
S ha ezt felismerjük rengeteg dolgot tehetünk a valóban szenvedő fele barátaink érdekében! Az első és legfontosabb az, hogy nem álltatjuk magunkat! Nem keresünk megnyugtató megoldásokat. Olyan sokan mondják a fejlett nyugat emberei közül, hogy a természeti kultúrák, milyen romantikusak és igazak, mennyire békések és igazságosak. S mi is szeretnénk hozzájuk hasonlóvá válni. Mert ők nélkülöznek, de boldogok…
Keresztyénként fel kell vállalnunk és meg kell vallanunk, hogy az éhség, a háború zaja, a nyomor senkit sem visz közelebb Istenhez. Istennek más módszerei vannak! Az pedig már megint más kérdés, hogy mi mit kényszerítünk rá…
Ha tisztában vagyunk azzal, hogy csak a Jézusért való önkéntes hátratétel a boldogság, akkor ezzel együtt azt is valljuk, hogy minden más az ördög műve! Ezért keresztyénként nem szabad domesztikált romantikával szemlélni fele barátaink nyomorát, hanem minden tőlünk telhető eszközzel enyhíteni kell fájdalmaikat. Krisztus nevében, önként együtt hordozni – még ha kicsiben is – a szenvedéseiket!
