"Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták: "Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket." Ő így válaszolt nekik: "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?" Mt 15, 1-3

A történelmi egyházak, - közöttük talán a Református Egyház leginkább - sokat és sokszor hivatkoznak a hagyományaikra. A hitvalló ősök hagyatékára, amely az egyház és a keresztyénség közkincse. Önmagában ezzel nincs is baj, hiszen valóban közkincsekről van szó, de ezek állandó felülvizsgálata elengedhetetlen!

Jézus Krisztus keményen beszél a farizeusokkal, amikor azok az ősök hagyományára hivatkoznak. A farizeusok a hagyományt eltorzítva, félreértve, fölöslegesen szigorítva, vagy éppen indokolatlanul enyhítve kezelték. Talán nem véletlen, hogy Krisztus az ősök hagyományával ellentétben, a „ti” hagyományotokról beszélt. A farizeusok buzgóságukban nem vették észre, hogy eltávolodtak az ősöktől és csak a saját igaznak és hitelesnek vélt dolgaikat szajkózták.

Milyen hagyományokat kell megtartanunk és gyakorolnunk? Örök kérdése ez a történelmi egyházaknak! Úgy gondolom, hogy azokat, amelyekkel Jézus Krisztus is egyetért. Amelyek beleilleszthetők a keresztyénség megváltást hirdető Krisztusi gondolatába. A kérdés az: hogyan beszélne vajon Jézus a mi, mai hagyományinkról?

Ezek a „ti” hagyományaitok, vagy pedig a „mi” hagyományaink!? Okosan és bölcsen meg kell vizsgálnunk az ősök hagyatékát és a mai gyakorlatunkat, vajon ezek olyan hagyományok, amelyekkel Jézus Krisztus közösséget tud vállalni. Ezek valóban a mi – Krisztus és egyház – hagyományai?