"De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem. Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről." 2Pt 1 13-15
Az ember leghőbb vágya egy maradandó alkotás létrehozása. Egy olyan dolog életre hívása, ami nélküle is él, létezik és hat. S bizony ez egyre nehezebb. Személytelenekké válunk, míg régen az egyszerű cseléd is volt valaki a faluban, hiszen mindenki ismerte a nevét, mára már nyom nélkül eltününk a nagyváros forgatagában. Elsodródunk. Nem marad esély maradandó alkotására.
A Biblia ezen a helyen arról számol be, hogy ebbe nem kell beletörődnünk! Péter apostol tudja, hogy maradandó dolgot alkotott, tett. Életében emlékezetett, halálában pedig emlékeznek arra, amiről és akiről beszélt.
A Jézusról való beszéd lehetőséget teremt a maradandóságra. Isten erőt kölcsönöz az ilyen megszólalásnak, bizonyságtételnek. Olyan erőt, ami túlél minket. Az ősök bizonyságtétele Krisztusról tudjuk nagyon jól, hogy évszázadok elmúltával is képes áthatni családok, országok, kultúrák életét.
Szeretnénk nyomot hagyni a világban. Isten szava erővel rendelkező szó, az egyetlen dolog, ami maradandó nyomot hagyhat a világban: "Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem."
"megemlékezhessetek ezekről", fejeződnek be verseink. Nem róllam, nem az én tökéletességemről, hanam arról, akiről én beszéltem. Az embernek tisztában kell lennie ezzel. Viszont ha ezt elfogadja, akkor tiszta szívvel vehet részt Isten munkájában, az egyetlen maradandó munkában, egy örökké változó és könnyen felejtő világban.
