Egyszer így szólt Saul Dávidhoz: Nézd, neked adom feleségül idősebb lányomat, Mérabot, csak légy az én vitézem, és harcold az Úr harcait! Mert így gondolkozott Saul: ne én pusztítsam el, hanem a filiszteusok. 1Sám 18, 17

Tanulni a saját hibánkból a legkézenfekvőbb, ám sokkal jobb megoldás, ha másik kárán tanulunk. S az ismétlés a tudás anyja, mondás sem veszített információs társadalmunkban igazságából. Hát igen vannak dolgok, amelyek a technika századában is öröknek látszanak. Emberi gondolkodásunk, arra épít, hogy amit megtanultunk, tapasztaltunk, elrontottunk azt már tudjuk. Bele ivódott az agyunkba.

A Biblia azonban józanabbul látja az embert, a tanulás kérdésében nem olyan optimista, mint egy kedves pedagógus. Pontosan felismeri azt a tényt, hogy az ember nehezen tanul, de másolni azt remekül tud!

A Biblia versei között talán nem olyan hangsúlyos, de ha belegondolunk a párhuzamba, akkor bizony figyelemre méltó:

-          Saul és Dávid: irígy király és a sikeres katona, s a probléma itt is egy nő körül bontakozik ki

-          Dávid és Úriás: : pontosan ugyanaz a helyzet...

Dávid nem tanult, pedig a saját bőrén tapasztalta milyen az, amikor a király harcba küldi, hogy elveszítse az életét. Meglepő ám később maga Dávid is így oldja meg a problémát… Nem gondolt vissza arra, hogy őt is hasonló módon próbálták eltenni láb alól.

Nem akarjuk elkövetni azokat a hibákat, amelyeket szüleink vagy éppen mi követtünk el a múltban. Törekszünk a hibáinkból való tanulásra, de ha őszinték vagyunk, akkor rájövünk, hogy mindig bele esünk régi csapdába. A gond az, hogy rossz irányba keresgélünk…

Magunkat nézzük, a másikat, szüleinket. Nem akarjuk újra elkövetni a rossz dolgokat. S a vége, hogy annyira erősen koncentrálunk, hogy már készen is van az újabb múltat ismétlő hiba.

Amikor javítani akarunk, akkor a rosszat igyekszünk korrigálni. De a rossz vizsgálatából, kerülgetéséből még nem igazán születhet jó. Talán helyesebb lenne a jó Istenre koncentrálni, s nem elkerülni a rosszat, hanem a jót tenni.