„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” Róm 10, 17
Mai Igénk tipikus fél- igazság Ige, hiszen csak az első vesszőig szoktuk idézni a fenti szakaszt. A vessző utáni rész a feledés inkább kártékony homályába vész. Az első vessző után csak csodálkozunk. Hiszen sokszor csak a hallásra építő reformátusként nem azt tapasztaljuk, hogy az emberek taposnák egymást a templomban.
Értetlenül állunk, hiszen mi becsületesen beszélünk, de az emberek mégsem akarnak megérkezni. Vajon valami baj van az Igével? Talán nem beszélünk eleget? Több és jobb, nyilvánosabb fórum kellene? Vagy csak nem olvassuk végig a mondatot…
A mondat második felét azonban nem árt átgondolni! Gondolatainkat tornáztatva meglátjuk, hogy Isten egy újabb paradoxonnal örvendeztet meg bennünket!
„… a hallás pedig Krisztus beszéde által.” Valahol a sorok között megbújik az építő ellentét. A süket füleket Krisztus beszéde képes megnyitni. Süket füleket beszéd által!? Paradox, de erre képes a Jézus beszéde!
Süket fülekre talál a prédikációnk, bizonyságtételünk, baráti beszélgetésünk? Nem árt megvizsgálni vajon valóban Krisztus beszéde van-e az ajkunkon, mert csak ez által lehetséges a meghallás!
Nem elégedhetünk meg sem magunk sem az egyház részéről a mondat elejével. Lehet szajkózni a saját igazságainkat, de ebből nem származik hit. Olyan ez mintha egy csapat sükethez ordibálnánk torkunk szakadtából. A füleket nem a saját igazságunk képes megnyitni, hanem egyedül csak Jézus beszéde. A hit ennek a hallásából van, nem pedig a mi beszédünk meghallgatásából!
A keresztyén egyház és ember örök kérdése kinek a beszédét mondja?! Az egyik süketeknek szól, de rosszabb esetben süketté tesz, míg a Krisztus beszéde hallóvá tesz. Ezernyi dolog meghallására, például a felebarát meghallására tesz képessé...
„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” Ne essünk kétségbe és ne kezdjünk el sajnálkozni, ha munkánk, beszédünk nem talál meghallgatásra, hanem vizsgáljuk meg szavainkat, pontosabban Jézus szavait.
