„…a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők,” Róm 12, 10b
Nem véletlenül ír Pál a tiszteletadás fontosságáról. A római gyülekezet keresztyénjei között volt minden féle rangú és rendű ember. Rabszolgák, aki társadalmilag nem álltak megbecsült helyen, zsidó keresztyének, aki származásuk miatt támadások céltáblájává váltak. De bizonyára voltak közöttük született római polgárok és módosabb emberek is. Egy ilyen hierarchikus társadalomban fontos és érthető az egymásnak való tiszteletadásról beszélni.
Ma azonban a demokráciában – inkább áldemokráciában -, ahol minden ember egyenlő, látszólag nincs sok értelme ezekről szónokolni. De lássunk tisztán! Valójában nap mint nap elfelejtjük megadni a másiknak kijáró tiszteletet. Szülő a gyermeknek, főnök az alkalmazottnak, fogyasztó a szolgáltatónak stb. Pedig valójában roppant fontos a tiszteletadás. Tiszteletet adni végső soron annyit jelent, mint elismerni a másik ember életét és munkáját. Az egészséges élethez, a belső békességhez hozzá tartozik, hogy megbecsültnek érezzük magunkat.
Érdekes módon a XXI. századi ember élete a tisztelet és elismerés körül zajlik. Csak éppen fordított előjellel. Igényeljük a tiszteletet, hiszen tiszteletet parancsolunk és követelünk, de a tiszteletadással már jóval fukarabbul bánunk. Úgy érezzük, ha tiszteletet adunk, akkor a saját nagyságunkból és megbecsültségünkből adunk lejjebb. Pedig nem így van. Ez a gondolkodás nem csak az egyént, hanem a társadalmat is a tönk szélére sodorhatja. Nézzünk erre egy egyszerű példát!
Valahogy így van ez a forgalomban is. A felgyorsult világban, az egyre vagányabb és menőbb autókban ülő emberek elfelejtenek elsőbbséget adni. Az elkeseredett, tragacsokban utazgatók pedig csak azért is meg akarják mutatni. S ezzel kész a baj. A karambol, rosszabb esetben pedig a halálos tragédia. S mindez azért, mert elfelejtettük a „forgalmi” tiszteletet megadni.
Ezeket a szavakat Pál nem a világnak címezi, hanem a római keresztyének gyülekezetének. S jól látja a helyzetet. A világnak nincs értelme erről papolni, hiszen úgy sem képes önmagától megvalósítani. Helyesebb inkább más oldalról közelíteni! A gyülekezeti tagok tisztelete egymás iránt példa értékű. Minden gyülekezet, akárcsak a társadalom sokféle emberből áll. Tehát óriási felelősség van a XXI. századi keresztyén melóson, igazgatón, diákon, öregen, értelmiségin és kevésbé értelmiségin, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz. Megadják-e az elsőbbséget, a kölcsönös tiszteletet egymásnak! Hiszen végső soron, mind Krisztus beosztottai…
