„Dávid nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette!” 2Sám 12, 5

Örök kérdés számomra ez az Ige. Mert, ha őszintén végig gondolom az eseményeket, akkor valamilyen – az általános értelmezéstől eltérő – dologgal találom magam szembe! Nátán próféta ebben a történetben megrója Dávidot az Uriáson elkövetett igazságtalansága miatt.

Azt a szakaszt általában úgy szokták magyarázni, hogy az amúgy igazságos Dávid, egyszerre felhördül és önkéntelenül is, de saját maga felett mond ítéletet. De mi van, hogyha ez az egész nem is olyan őszinte és spontán, mint amilyennek látszik? Mi van akkor, ha a király szánt szándékkal próbálja elterelni az eseményeket? Mi van, ha még a lelepleződés előtti utolsó percben is az eltusolással próbálkozik?

Személy szerint nem tartom Dávidot olyan embernek, aki ne látott volna át a szitán! Szerintem a király már Nátán érkezésének pillanatában nagyon jól tudta, mit keres nála Isten embere. A történetről pedig ne is beszéljünk! Teljes párhuzam… Dávidnak egy fejezettel előbb teljesen paranoiás módon azon járt az esze, hogy mindent elsimítson, most pedig – amikor oka lenne a félszre – nem is tudja, hogy mi a helyzet. Akinek vaj van a füle mögött, az mindenre figyel, minden megszólalásban önmaga vétkét keresi. Retteg, hogy a másik ember valamilyen formában felszínre hozza a titkát.

Mi van, ha Dávid mondatát nem a meglepetés, hanem éppen ellenkezőleg a megfontoltság vezette? Számomra könnyen elképzelhető, hogy Dávid a haragot megjátszva, utolsó esélyként próbálta elterelni a gyanút magáról.

Most lehet, hogy sokan felháborodtok, hiszen így elvész az a fajta mesés jelleg, ami Nátán példázatát körül lengi, de cserébe marad egy hasonlóan fontos dolog. Annak a felismerése, hogy hogyan, milyen szánalmasan reagálunk akkor, amikor sarokba szorít bennünket az igazság. Bizony ennek felismerése óriási érték…

Amikor szembesítenek bennünk a hibáinkkal, akkor képesek vagyunk bűnbánatot gyakorolni, vagy megjátsszuk az igazságos kis tudatlant? Terelünk vagy elismerünk? Elébe megyünk vagy megpróbáljuk kikerülni a dolgokat?