"Senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és elfolyna, sőt a tömlő is tönkremenne. Hanem az újbort új tömlőbe kell tölteni. Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó." Lk 5, 37-39

Bort, búzát, békességet! Talán nem véletlen, hogy 2010 első bejegyzése valamilyen kapcsolatban van a bor nemes italával. Szilveszterkor közelebbről is megismerkedhettünk azzal az itallal, amelynek lelket melegítő hatásával Noé kísérletezett több-kevesebb sikerrel az özönvíz utáni napokban.

A Napi Igében is szó van a borról, méghozzá az új borról. Igaz, hogy nem egybe van írva „újbor”, hanem külön, de mégis a legvalószínűbb dolog az „újborhoz” kötődik. Nem hiszem, hogy a régi emberek csak úgy passzióból töltögették volna a bort egyik tömlőből a másikba. Az újbort egyszer kitöltötték és megitták a tömlőből. Éppen ebből az okból megosztok veletek néhány szőlészeti és borászati ismeretet, amit az elmúlt órákban szereztem.

„A borászok általában az olyan borokat nevezik újbornak, melyekben még nem dominálnak az érlelési illatok és ízek, a ’tökéletes’ újbor az erjesztés után ’nulla érleléssel’ egyből a palackba kerül. Azonban idővel a palackban is kialakulnak érlelési jegyek…”

Az utolsó mondatról sokszor elfelejtkezünk, amikor az evangélium újborát töltögetjük az embertársakba. Rögtön valami készet szeretnénk kapni, azt akarjuk viszont látni. Nem vagyunk képesek a borászok türelmével várni a forrás folyamatát, rögtön adalékokkal traktáljuk a felebarátunkat. Szeretnénk, ha rögtön olyan lenne a hite, mint egy érett, testes bor. Meg kell értsük, ahogy a palackban is érik a bor – s ezért már a borász nem tehet sokat -, úgy az emberben is érlelődik az evangélium. Nem kell erőltetni a régi, a megérett, a testes bornak való ruhát…

A testes bor szerelmeseinek! A hitünkről is úgy tartjuk, minél érettebb annál közelebb áll az igazsághoz. Minél komolyabban, elmélyültebben, önmarcangolóbban akarjuk érlelni (ön-érlelni) a hitünk borát, annál remekebb lesz. Talán abban a hitben élünk, hogy a mi mesterművünk a jó bor. Közben elfelejtkezünk az Igaz Szőlőtőről és a Szőlős Gazdáról, Jézus Krisztusról…

„Az újborok kóstolása azért érdekes, mert ebben a stádiumban áll a bor a legközelebb a szőlőhöz, az elsődleges szőlőillatok és -ízek ilyenkor még dominánsak, ami friss, üde és gyümölcsös jelleget biztosít a bornak.” Elgondolkodtató… Főleg Jézusnak a gyermeki hittel kapcsolatos szavainak a fényében. Nem biztos, hogy a bennünk „kényszer érlelt” evangélium az etalon. Az újbor íze áll legközelebb a szőlőhöz, a mi hit-borunk íze mennyire áll közel az Igaz Szőlővessző gyümölcsének az ízéhez.

Azt kívánom mindenkinek, hogy az újévben keressük az újbort. Keressük az igazi ízt, ehhez azonban az kell, hogy egy kicsit tudjunk kiszállni a régi vágásból. Merjük felvenni az új tömlő szerepét, s fogadjuk be az Igaz Szőlővessző termését.

Az idézetek forrása: http://boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id=496