„Amikor a papok kijöttek a szentélyből, felhő töltötte be az Úr házát, úgyhogy a papok a felhő miatt nem tudtak odaállni, hogy szolgálatukat végezzék, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát.” 1Kir 8, 10-11

A mai teljesítménykényszeres és eredmény orientált világunkban, ha valamit nem tudunk elvégezni, akkor az a legnagyobb tragédia. Hiszen úgy érezzük, hogy arra hívattunk, hogy ezeket a feladatokat ellásuk. S bizony jaj annak a személynek, aki megakadályoz a munkánk elvégzésében!

A papokat is megakadályozta Isten munkájuk elvégzésében, nem mehettek oda a templomhoz. A Biblia nem számol be arról, hogy csalódottan tülekedtek volna a templom körül. Egészen egyszerűen tudomásul vették, hogy Isten átvette az irányítást. Vajon mi képesek vagyunk megérteni, amikor Isten veszi át az irányítást?

Amikor keresztyénként valamilyen munkát, amit Isten ránk bízott nem tudunk elvégezni, akkor feszültek leszünk. Rögtön a hibakeresés sikerekkel kecsegtető útjára adjuk a fejünket. Először önmagunkat vizsgáljuk. Mit csináltunk rosszul? Mit vétettünk? Mivel érdemeltük ki a sikertelenség fájdalmas büntetését?

Természetesen hamar túlesünk ezen a fázison is. Annak fényében, hogy megtaláltuk-e a hiba okát vagy sem tovább folytatjuk a keresgélést. Most pedig Istenen van a sor! Miért büntet engem az Isten? Hogyan lehet ilyen következetlen, miért nem engedi elvégezni azt a munkát, amit végső soron neki végzek? De hát ez az Ő ügye nem?

Manapság a munka évszázadában, akkor amikor meg vagyunk győződve arról, hogy a munka – eszközhasználat – tett minket emberré szinte felfoghatatlan, hogy milyen az amikor Isten dolgozik helyettünk. Vagy a mostani Igébe helyezkedve Isten nem engedi, hogy elvégezzük a munkát, ami ránk bízatott. Szinte azonnal eluralkodik rajtunk a haszontalanság érzése. Ennyit érünk... Isten még a munkát is kiveszi a kezünkből.

Keresztyénként s egyben mai világban élő emberként – akiket mindenestől áthat a közhangulat – nehéz megérteni, hogy van olyan amikor a Vezető dolgozik, akkor az alkalmazottak csak néznek. Nem vagyunk képesek ennek az egyszerű ténynek az elfogadására. Pedig nem válna kárunkra... Csak egy kicsit gondoljuk meg jobban ezt a helyzetet! Vajon nem éppen Isten tetteinek szemlélésében válunk sokkal emberibbé!? Hiszen nem arról szól egy kicsit a keresztyén életünk, hogy vegyük észre és „hagyjuk Istent érvényesülni” a világ eseményeiben?