„Hóséának, Élá fiának, Izráel királyának a harmadik évében kezdett uralkodni Ezékiás, Áháznak a fia, Júda királya. Huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Abí volt, Zekarjá leánya. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett őse, Dávid. Ő szüntette meg az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, kivágatta a szent fákat, és darabokra törette a rézkígyót, amelyet Mózes készített; mert Izráel fiai mindaddig annak tömjéneztek, és Nehustánnak nevezték. Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána.” 2Kir 18, 1-5
Ha őszintén megnézzük Ezékiás tettét, akkor az első pillantásra könnyen felháborítónak bélyegezhetnénk. Ezékiás szándékosan megrongált, tönkretett egy műkincset, ami ráadásul Isten szabadításának talán a legkézzelfoghatóbb jele volt. Amit egykor Mózes állított csoda ként, az most összetöretve fekszik a király lábai előtt. S láss csudát: Ezékiást mégis jó királynak mondja a Szentírás... Na erre varrjál gombot!?
A rézkígyó elpusztításának az oka, hogy az a tárgy – bármennyire is szép és tanúságos emlékek kötődtek hozzá – nem volt képes ellátni többé a funkcióját. Adott helyen és adott időben élet mentő szükség volt a felmutatására, majd hosszú ideig mindenki elfelejtette, s most mint egy bálvány bukkan fel újra a Szentírás lapjain.
Ezékiásnak alaposan össze kellett szednie a bátorságát, hogy olyan dologba piszkáljon bele – s elég keményen – amit a múlt mindent megszépítő homálya övez. Észre kellett vennie, hogy a múlt egy szelete immár nem segítség, hanem egyenesen akadály az Isten felé járulásban. S nem marad más hátra, mint a pusztítás...
Nem akarom megválaszolni a kérdést, inkább csak feltenni: A történelmi egyházak birtokában vajon nincsenek ilyen rézkígyók? Amelyek valamikor remekül és hatásosan működtek, mára azonban egyszerűen értelmüket vesztették, vagy ami rosszabb a bálványok sorba süllyedtek. Nem ragaszkodunk ilyen szokásokhoz, intézményekhez, épületekhez, kommunikációs formákhoz?
Mindenkinek a saját felelőssége, hogy ezt átgondolja magában. Szerintem a mai Ige legnagyobb üzenete, hogy nem csak a világban, hanem az egyházban is létezhetnek, sőt létezniük kell drasztikus és radikális megoldásoknak (persze nem önös érdekből, hanem az Isten ügyéért). Nemes egyszerűséggel van, amikor azonnal és gyorsan össze kell törni a régi, ám mára már használhatatlanná vált tárgyakat/épületeket/eszméket.
Én nem mondom, ehhez bátorság, Isten szerint való helyes látás, és gerinces „felvállalás” szükségeltetik. De mindennél többet elárulnak a Biblia szavai, Ezékiás nem tette ellenére, hanem éppen tette miatt volt valóban Isten előtt jó király.
