„Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi ez. Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. Ekkor így kiáltott fel: "Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!" Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: "Dávid Fia, könyörülj rajtam!"” Lk 18, 35-39
A vak ember által halott nyüzsgést sokszor úgy képzeljük el, mint Jézusnak a Jeruzsálembe történő bevonulását. A zajong a tömeg, az emberek pálma ágakat vagdosnak, hozsannát kiáltanak és még miegymás... Ám ha jobban megnézzük a történetet, akkor egy egészen másfajta kép tárul a szemünk elé. Jézus bevonulása Jerikóba teljesen más volt.
A Biblia tudósok szerint az itt szereplő szó sokkal inkább a „rendezetten” felvonulni-t jelenti. Spontán módon összegyülekezett tömeg éljenzése helyett, a vak ember sokkal inkább a tanítványok rendezett csoportjának a motoszkálást hallotta az úton. A vak kíváncsiságától vezérelve rákérdez arra, hogy mi történik körülötte. S ekkor jön a tragédia...
A tanítványokkal tartó Jézus, már előzőleg bizonyította képességét, vakok, betegek, elesettek vigasztalásában és gyógyításában. A tanítványok szem és fültanúk voltak, ám most mégis egy teljesen kommersz válasszal rendezik le a kíváncsiskodó vakot. Szűkszavúan annyit mondanak, hogy a „názáreti Jézus” az, aki miatt van ez a csődület. Nem említik csodáit, nem biztatják, nem irányítják Jézushoz, nem mondják el neki, hogy Ő Isten Fia, hanem valami teljesen hétköznapi dologgal felelik meg a kérdését. Természetesen tanítványoktól függetlenül Isten itt is elvégzi a vak emberben a felismerés munkáját...
Ettől függetlenül még nyitott a kérdés. Keresztyénként Jézussal járjuk az élet utunkat. Őt követjük és utána megyünk, ezen az úton pedig számtalanszor találkozunk vak emberekkel. S nem feltétlenül csak a testi vakságra gondolok itt, hanem a legalább olyan nyomasztó lelki, gazdasági, társadalmi kilátástalanságra. Mondhatjuk, hogy a vakok körbe vesznek bennünket.
A csődület hallatán a vak emberben is megjelent valami remény. Lehet, hogy csak egy kis többlet alamizsnára, de valami halvány sugár feltűnt. Megszólította a tanítványokat, s ezáltal ő is megszólíthatóvá vált... A XXI. század reményvesztett és kilátástalan embere éppen így szólítgat mindenkit, aki az úton halad, többek között a keresztyén embereket is.
Én arra szeretnék minden keresztyént figyelmeztetni, hogy óvakodjon a kommersz válaszoktól! A kereső és kétségbeesett embereknek ne üres frázisokat, ne csak jelmondatokat vessünk oda – ezt a politika helyettünk is megteszi -, hanem tudjunk Jézusról úgy beszélni és bizonyságot tenni, mint aki valóban képes meggyógyítani őket! Ne kommersz frázisokban, hanem személyes bizonyságtételekben gondolkodjunk!
