"Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" És ezt mondva meghalt."

Lk 23, 44-46

 Nem tudom ki látott már az olvasók közül keresztet. S itt nem arra a keresztre gondolok, ami a falon van, vagy éppen a képeken látható, hanem ki látott közületek olyan keresztet, amin valaki meghalt. Próbálta-e már valaki felemelni, vállára venni, a keresztet? Én arra tippelek, hogy nincsenek olyan sokan közöttetek. Én sem láttam még, fogtam, éreztem, emeltem fel keresztet.

Azt hiszem, hogy Jézus korában a római uralom alatt mindenki tudta miről van szó. A kereszt mondhatni az élet mindennapi részévé vált. Az emberek tudták és tapasztalták mennyi szenvedés és kín tartozik hozzá. Ma már azonban nehezebben értelmezhető… Képeket keresve akadtam a fenti modern keresztre. A háborúk bűnét jelképező mesterlövész puska nyomja Jézus Krisztus vállát. Elgondolkodtató mindez. A HVG éppen a héten írta, az emberiség annyit költött fegyverkezésre az elmúlt évben, mint 1980-ban a hidegháború idején. Különösen aktuális ez a modern kereszt…

S éppen ezért, aktuális Isten kegyelme is. Bizonyára ismeritek azokat a filmeket, amikor a házaspárok tányérokat és egyéb tárgyakat dobálnak egymásnak. Az ilyen jelenetek azt mutatják be, hogy az emberek immár tehetetlenné váltak. Nincsen más megoldás csak az üres pusztítás, valaminek az egyszerű tönkre tétele…

Bármilyen furcsa is, de én valahol ezt érzem Nagypéntek örömhírének. Isten hagyta a kereszt alatt és a kereszten szenvedni a Fiát. Nem vette le a válláról a súlyos fát, nem vette le a puskáinkat, gyűlöletünket, haragunkat, hanem önmagát „tétlenségre ítélve” nézte végig fia szenvedését. Ahogy írtam azonban a tehetetlen, indulatos ember sokszor szétrombol dolgokat...

Isten az önmaga által vállalt tehetetlenségében nem tett mást, mint széttépte, kettéhasította a templom kárpitját. Nem a kereszt alatt az alaposan rászolgáló tömegben, hanem a templomban végzett pusztítást. Jelképes cselekedet volt ez… Ez a függöny választotta el a templom legszentebb részét az egyszerű emberek elől, ide csak évente egyszer léphetett be a főpap. Ez a választó vonal immár megszűnt, Isten mindenki számára elérhetővé tette önmagát. Abban a percben, amikor egy normális ember senkivel sem akarna beszélni. Legfőképpen pedig nem Fia tulajdonképpeni gyilkosaival…

Nagypéntek tanúsága számomra tehát ez: Isten bűnbocsátó kegyelme Jézus Krisztus utolsó leheletével indult világmegváltó útjára!

Áldott Húsvétot kívánok!