"Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia." Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik." Lk 24. 5-11
Vannak megbízható források és vannak olyanok, amelyekre az ember nem szívesen ad. A tanítványok úgy döntöttek a húsvéti történetben, hogy nem adnak az asszonyok szavára. Egyrészről szentimentális fecsegésnek tartották, ami egypár elérzékenyült fehérnép hallucinációja, másrészről pedig engedve a korszellemnek alapból sem foglalkoztak a nők véleményével.
De nyilván az is megfordult a fejükben, hogy mit okoskodnak ezek az asszonyok. A Bibliában végül is fontos, de folyamatosan háttér munkát végeznek. Őket nem vonta félre a Mester, nem magyarázta meg nekik a példázatokat személyesen. Az asszonyoknak elmondott üzenetet a tanítványok már amúgy is hallották Jézus szájából (Lk 18, 31-33), ha akkor nem volt különösebb jelentősége számukra, akkor most mit rágódnak ezen az asszonyok… Ha valakik, akkor a tanítványok tudják, hogy mikor és mit kell elhinni.
Pedig az asszonyoknak igazuk volt. Az egyszerű háttérmunkások, akik távolról követték Jézust, akik nem voltak benne a szűk körben, hamarabb értették meg a történteket. Péter legalább próbálkozik, elmegy és meggyőződik róla a saját szemével. De nem lát mást „csak” lepedőket. Hát igen… A tömeges előítéletek sokszor képesek az amúgy egyértelmű jeleket is egyszerű „csakokká” változtatni.
A tanítványok a húsvéti történet első perceiben valójában tragikusan viselkednek. Lebecsülik, becsmérlik és lenézik a mások tapasztalatát. Úgy gondolják, hogy a szürke háttér munkások, a nők semmit sem tudnak a történtekről.
Hatalmas kérdés számomra, hogy mi, mint hívő és templomba járó, keresztyénségünket napi szinten megélő emberek, hogyan állunk a fele barátaink Isten tapasztalatához. Alapból és nekifutásból lenézzük őket, vagy pedig megadjuk nekik a komolyan vétel lehetőségét? Nyilván számtalan ilyen tapasztalat lesz hamis, ám meg vagyok arról győződve, hogy jó néhányat fogunk találni, ami ténylegesen megállja a helyét!
Adjuk meg a komolyan vétel tiszteletét a másiknak! S könnyen lehet, hogy az őszinte utánajárás közben nem „csak” a lepedőkkel, hanem magával Jézussal futunk össze…
