Reformatica

"Álljatok elő peres ügyetekkel! - mondja az Úr. Adjátok elő érveiteket! - mondja Jákób királya. Adják elő, és mondják meg nekünk, hogy mi fog történni. Mondják meg, mi volt régen, hadd szívleljük meg; vagy tudassák velünk, mi következik, hadd tudjuk meg a jövendőt! Mondjátok meg, mi lesz ezután, hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? Tegyetek akár jót, akár rosszat, hadd lássuk azokat csodálkozva! De ti semmik vagytok, semmit sem ér, amit tesztek, utálatos dolog, ha valaki titeket választ." Ézs 41, 21-24

"Abban az időben Meródak-Baladán, Baladánnak, Babilónia királyának a fia levelet és ajándékot küldött Ezékiásnak, mert hallotta, hogy beteg volt, de új erőre kapott. Ezékiás megörült a követeknek, és megmutatta nekik kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajokat, egész fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik Ezékiás." Ézs 39, 1-2

Amikor ezt a fejezetet elolvastam, akkor egyszerre valamiféle hiányérzet volt bennem, s annak a döbbenetes felismerése, hogy mennyire mai ez az Ige.

A király az Istennel való szenvedélyes imája folytán, de leginkább Isten kegyelméből elnyeri a gyógyulást a halálos betegségéből. Természetesen hetedhét ország messzeségéből a csodájára járnak. Követeket küldenek jókívánságokkal, ajándékokkal, s nyilván a mindenkit furdaló kíváncsisággal: Mi is történt valójában?

A király körbevezette az urakat. Mindent megmutatott a beteglátogatóba érkező embereknek. Csak éppen azt nem mutatta meg, arról nem beszélt egy szót sem, aki meggyógyította. A Biblia arról nem ír, hogy jártak volna a templomban, de bizonyára ide is ellátogattak. Látványosság volt. Istenről azonban szó sincs a király idegenvezetésében.

Én úgy gondolom, hogy sok ember ilyen gyógyultként tekint manapság az egyházra. Egy alapvetően beteges világban, valami egészséges emberséget vél felfedezni az egyház soraiban. Hála Istennek egyre többen jönnek, kérdezgetnek, kíváncsiak, akarják tudni a gyógyulás titkát. S kérdés, hogy mi mit mutatunk nekik!

Infrastruktúrát? Intézményeket? Egyházszervezetet? 400-500 éves épületeket? Műkincseket? Őseink hagyatékát? Vagy képesek leszünk rámutatni arra, akinek a gyógyulásunkat végső soron köszönhetjük. Hatalmas lehetőség van az egyház kezében. Az emberek érdeklődése, kíváncsiságuk, gyógyulási vágyuk érezhetően mozgatja őket a lelki élet világába. A kérdés mi mit tudunk a látogatóknak bemutatni?

Ennek az Igének van egy másik haszna. Legyünk teljesen nyugodtak, ha a kíváncsi látogatóknak Isten helyett másra mutatunk, akkor:

            1, Még betegek vagyunk

            2, Záros határidőn belül, amire mutatunk mind elpusztul, elnéptelenedik, kihal, lepusztul.  

"Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." Ézs 40, 30-31

Az ember minden nappal és természetesen minden Igével okosabb lesz. A mai Ige az én legkedvesebb Igém. Azért erre esett a választásom, mert minden összejátszott. Az Ige szépsége, reménységet sugárzó tartalma, s az egyik kedvenc filmemben, a Tűzszekerekben is elhangzik. Tehát jól ismerem. Ám mégis tudott újat mondani…

Én magam is az Urat követő, valóban kegyes emberekre sokszor, mint valami emberfeletti képességekkel rendelkező, lelki és hitbeli géniuszokra gondolok. Életük tömör példája annak, hogy hogyan és miként kellene élnie az embernek a keresztyén életét. Talán a két legnagyobb XX. Századi példa Teréz Anya és Dietrich Bonhoeffer, ők megszégyenítő kegyességgel és erővel élték minden napjaikat.

Rájuk különösen igaz, hogy bármennyit jártak és dolgoztak az emberekért nem fáradtak el, vagy pedig a legkeményebb fegyház ellenére is szárnyra keltek, mint a sasok.  Amikor rájuk gondol az ember, akkor úgy érzi, vannak Ők, mint „szuper” keresztyének, vagyunk mi „normál” keresztyének, s vannak, akik még nem keresztyének.  Ha valakikre passzol ez az Ige, akkor azok keresztyén életünk legnagyobb példaképei! De mi a helyzet velünk?

Ezek a példaképek botlás nélkülinek tűnnek! Mi azonban tele vagyunk botlásokkal, elesésekkel, s percről percre a kimerülés ellen küzdünk. Ez az Ige arról beszél, hogy keresztyén, nem keresztyén, lelki szuperhős vagy éppen összetört hitű ugyanúgy esélyt kap.

Ez az Ige azzal számol, hogy el fogunk esni. Számtalanszor megbotlik körülöttünk minden. Ez a valóság. A tapasztalat diktátuma. S a keresztyén ember ne gondolja, hogy felül emelkedhet ezen. A keresztyén ember nem lehet ennyire öntelt, azonban azt teljes joggal mondhatja, hogy van AKI felül emelheti ezen. Erről az erő megújulásról szól ez az Ige.

A sasok lelke, a hit maratoni futói, vagy lelki élet egyelőre bénái, nem szabad elfelejteni, hogy bukott helyzetből, elesettségből és lankadtságból érkeznek. Az Úrban bízók jellemvonása nem az, hogy felülemelkednek, hogy mindörökké erősek, hanem éppen ellenkezőleg ugyan olyan esendők csak van aki fölemelje és megújítsa erejüket!

„Uram, az éltet mindenkit, engem is csak az éltet ezek után, hogy megerősítesz és meggyógyítasz.“ Ézs 38, 16

Vannak evidenciák a mindennapi életünkben. Többek között az egészség is ilyen evidenciának számít mondjuk 20-30 éves korig. A társadalom nagy többsége hála Istennek egészséges és erős eddig az életkorig, a problémák ettől kezdve azonban hatványozódnak. Szív, tüdő, mell, derék, emésztőrendszer, prosztata és még sorolhatnánk a végtelenségig. Ám mindezek ellenére elmondható, hogy az egészséget evidenciaként kezeljük egy ideig.

S talán pontosan ezért esik olyan nehezünkre elfogadni mind a fiatalkori, mind pedig az időskori betegségeket. Hiszen egészségünk egy ideig kézenfekvő, majd pedig Isten akaratából (de inkább nagyszüleink, szüleink és a saját ostobaságunkból kifolyólag) egyszer csak elkezd megromlani. Ekkor szokott lenni, hogy újjal mutogatunk Istenre…

Az egésznek a gyökere inkább a felfogásunkban van. Evidenciának tekintjük, ami valójában nem is evidencia, hanem folyamatos karbantartás eredménye! Miért mondom ezt?

A mindennapi életünket szervizek és kisebb nagyobb javítási munkálatok veszik körül. Eklatáns példa erre, ha elromlik a kocsid, akkor el kell vinni a műhelybe és meg kell csináltatni. Ez kellemetlenséggel, időveszteséggel, pénzkieséssel jár, de a lényeg a lényeg, hogy újra guruljon a vas. Ez a javítás tapasztalható, érezhető, idegesítő, bosszantó, éppen úgy, mint a kórházban eltöltött idő.

Ám létezik egy másfajta javítás is. A minket körbe fogó elektronikus világot, TV, telefon, rádió, internet, folyamatosan javítják. Igaz, hogy nem látjuk az embereket, a „műhely” is valamilyen távoli földrészen van, de ott messze azon serénykedik egy csapat ember, hogy működjön az egész, amúgy borzasztó instabil rendszer. Ebből persze nekünk nem tűnik föl semmi. Evidensnek vesszük, hogy működik minden… Holott ezt a „sima” működést, 24 órás és folyamatos javítás teszi lehetővé!

A Biblia a fenti Igében nem veszi evidenciának az egészséget. „Uram, az éltet mindenkit, engem is csak az éltet ezek után, hogy megerősítesz és meggyógyítasz.” Nem csak a beteget, az elesetett, a nyomorékot meg a bénát élteti Isten, hanem mindenkit. Mindenki folyamatosan Isten megerősítésére és meggyógyítására szorul. Isten dolgozik a távoli „műhelyben”, hogy gördülékenyen menjen az egész instabil rendszerünk!

"Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből, és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt, és így imádkozott Ezékiás az Úrhoz: Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon ülsz! Egyedül Te vagy a föld minden országának Istene! Te alkottad az eget és a földet. Uram, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib minden beszédét, aki azért küldte ide ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent!" Ézs 37, 14-17

Nyílt kártyákkal játszani legalábbis a kártya játékok világában azt jelenti, hogy mindenki felfedi lapjait a másik előtt, leteríti az asztalra s úgy játszik. Ezt a módszert a kártyajáték elsajátítása közben szokták használni. A tapasztaltabb játékos segít a tanuló félnek. A cél itt nem a győzelem, hanem a játék megtanulása. Persze vannak játékok, amik nem igénylik ezt a módszert. Színre - színezni az ember könnyen meg tanulhat nyílt kártyák nélkül is.

Azonban a kártyajátékok krémjét, az ultit vagy a póker (bármennyire egyszerűnek tűnjön is ez utóbbi) nem lehet jól megtanulni nyílt kártyák nélkül. Aki elsőre maga próbálja megoldani a dolgokat gyakorlatilag automatikusan, előbb vagy utóbb vesztésre van ítélve. Ezeknek a játékoknak a módszerei, szabályai, trükkjei egy átlagos ember szintjét meghaladják. Szükség van egy olyan valakire, aki belenézve a kártyáinkba s így vezet minket a játék folyamán.

Nem nehéz elképzelni, hogy a kártyajátéknál mennyivel nehezebb „játék” az élet. Örökös tanulási folyamat, ahol nem játékból, hanem az életünkért küzdve kell próbára tenni a képességeinket. Milyen jó lenne, ha volna egy személy, aki belenézve a kártyáinkba ellátna és megtanítani minket a legcélravezetőbb fortélyokra!

Az Igében a sok szép motívum közül én most csak egyet szeretnék kiemelni. Ezékiás király amikor imádkozik Istenhez a szó fizikai értelmében nyílt lapokkal játszik. Az asszír uralkodótól kapott levelet kinyitva leteríti a földre, s így ez előtt imádkozik Istenhez. S Isten segít neki…

Ezékiás valóban nyílt lapokkal játszott. Azt akarta, hogy Isten beleszóljon a játékába. Azt akarta, hogy segítse a háborúba keveredett országot. Nyílt lapokkal játszott, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy Istennek teljes betekintést engedett a problémájába. Nem rejtegette, tagadta, nem licitálta túl, nem nagyított Isten előtt, hanem a teljes igazságot fektette a lába elé.  

S ezek után felszólította Istent, hogy lásson. Kissé bárgyúnak hangzik, hogy a véges ember, a mindent látó Istent arra biztatja, hogy lásson, de valahol hatalmas igazság van ebben. Hiszen Istennek van mit látnia. Ezékiás nyílt kártyákkal játszik. A Teremtőnek megengedi a betekintést!

Vajon a mi életünkben van mit látnia Istennek?

"Akkor Eljákim, Sebná és Jóáh ezt mondta a kincstárnoknak: Beszélj szolgáiddal arámul, mert megértjük. Ne beszélj velünk júdai nyelven a várfalon levő hadinép füle hallatára! De a kincstárnok így felelt nekik: Vajon uradhoz és tehozzád küldött engem az én uram, hogy ezeket elmondjam? Sőt inkább a várfalon ülő emberekhez, akiknek majd veletek együtt kell megenniük saját ganéjukat, és meginniuk saját vizeletüket!" Ézs 36, 11-12

Nem árt felkészülni! S itt nem csak az ellenség támadására való fegyveres felkészülésről beszélek. Nem is arról, hogy kellő imádsággal, Istenhez fordulással miként lehet visszaverni egyes támadásokat.  Ezek a keresztyének számára alap esetben egyértelműek. Azonban minden óvintézkedés ellenére érhetnek bennünket meglepetések.

A fenti események korában az általánosan bevett diplomáciai nyelv az arám volt. Aki magára valamit is adott, s értelmesen akarta elmondani feltételeit, elképzeléseit, álláspontját az arámul tette meg. Ez volt a kor nemzetközi nyelve, az értekezések és üzletek, háború és béke nyelve. Míg az egyszerű köznyelv, a nép alsóbb osztályának, az egyszerű harcosoknak a nyelve a júdai volt.

Mindenki azt hitte, amikor elkezdődtek a tárgyalások, hogy az ókori nemzetközi diplomácia betartásával fogják azokat folytatni. A két fél összeül és a vezetők arámul tárgyalnak majd a feltételekről. Ez a terv ahogy a Biblia írja szinte teljesen összedőlt, amikor az asszír király követei a megszokott tárgyalási nyelv helyett, az akkori szabályokat hanyagolva köznyelven szóltak a néphez.

Nem értesülünk a nép reakciójáról. De azt könnyen el tudjuk képzelni, hogy nem tett kimondottan jót a közmorálnak az asszír király becsmérlő szavai. 

Érdemes ezen elgondolkodnia a mai egyháznak is. Legyünk bármennyire nagyvonalúak s előzékeny módon tanuljuk meg a kor közéleti és tudományos nyelvét, hogy méltó képen szálljunk szembe a támadásokkal, ez nem azt jelenti, hogy a másik félnek is törvényszerűen ezt a nyelvet kell használnia. Véleményem szerint csupán egy régen elfelejtett idea, hogy bizonyos kérdéseket meg lehet oldani értelmes diszkrécióval. Mindez már a múlté…

Nem árt felkészülni arra, hogy a ma tudományos, társadalmi, politikai és gazdasági vitái nem a vezetők sátrában és közös bölcsességgel születnek. A ma vitái a várfalak alatt dőlnek el, ahol a különböző hadvezérek üvöltöznek a nép nyelvén, igen-igen demagóg üzeneteket. Ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek ostobák lennének, hanem sokkal inkább ravasz módon kihasználják a lehetőségeiket…

Az egyháznak, keresztyénségnek nem kell így tennie. Törekednie kell a nyilvánosság megragadásának kulturált módjára, ám nem árt minden eshetőséggel tisztában lennie. Elvégre ellenünk is a meglepetés ereje a legnagyobb fegyver…

"Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent."        Lk 24, 50-53

Ha megnézzük a mai Igét, akkor azt tapasztaljuk, hogy egy kissé felpörögtek az események. Lukács evangélista nem tartotta fontosnak, hogy beszámoljon Jézus számtalan megjelenéséről, hanem inkább azt akarja kifejezésre juttatni, hogy milyen közvetlen kapcsolat van Jézus feltámadása és mennybemenetele között. Ez a különös kapcsolat pedig nem szolgál mást, mint a tanítványok ügyét…

Jézus útja a feltámadás és a tizenkettőnek való megjelenés után Betániába vezet, arra a helyre ahonnan felvétetik a mennybe. De érzésem szerint ebben valami sokkal nagyobb dolog rejtőzik. Ha végig gondoljuk a nagyhét eseményeit, akkor azt látjuk – János evangélista szerint -, hogy a Jézus megfeszítéséhez vezető események Betániában Lázár feltámasztásával kezdődnek.

Ha pedig Jeruzsálem térképére vetünk egy pillantást, akkor a Betániába menő út, számtalan olyan helyet érint, amelyek fontosak voltak a nagyhéten. Gecsemánékert, templom… Amikor ezt az első pillanatra jellegtelennek tetsző pár sor elolvastam kellemes érzés járta át. Jézus visszapörgette az eseményeket… Segített a tanítványoknak feldolgozni és megérteni a történteket. A szenvedés stációit a Feltámadott Mesterrel járhatták végig.

Ha a tanítványok maguk vágnak neki ennek az útnak, akkor bizonyára nem olyan vidáman térnek vissza Jeruzsálembe, mint ahogy olvassuk az Igében. Ha az útitársuk, az elmúlt események feldolgozását segítő személy nem Jézus lett volna, akkor lehajtott fővel térnek haza.

Jézus feltámadása nélkül a Húsvét a tanítványok kudarcát beszélné el. Gecsemánékerti menekülésükről, Péter felelőtlen vagdalkozásáról és fogadkozásáról szólt volna... A feltámadott Úrral való együtt emlékezés, visszaemlékezés, újra járás azonban jó dolog. A nyomán öröm és nyugalom támad.

Van lehetőségünk Jézus vezetését kérni. Visszanézhetjük nem csupán a Húsvét eseményeit, hanem életünk minden percét Jézus társaságában. Tegyük meg, éljünk ezzel a lehetőséggel! Hiszen bármilyen hihetetlen - sokszor sivár és kudarcokkal teli életünket végig nézve -, örömmel és Isten dicsőítéssel folytathatjuk minden napjainkat!