Reformatica

"Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak, és így szóltak: "Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt amíg mi aludtunk..." Mt 28, 11-13

"Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?" Lk 24, 18

A tanítványok, ha lehet így fogalmazni, akkor egy kis fázis késésben vannak Húsvétkor. A Mester feltámadt, angyalok jelentették az asszonyoknak a történteket, a tanítványok pedig folyamatosan hitetlenkednek és kételkednek. Elmennek megnézni a sírt, terepszemlét tartanak, s nagy nehezen csak a Mester személyes jelenléte hatására értik meg a Húsvét örömhírét.

Egy kicsit komikus, hogy kik is vannak igazán képben Húsvétkor. A tanítványok nem szolgálnak nekünk jó példával, ám annál inkább a farizeusok. Ők nem kételkednek egy percet sem. Nem mennek ki a sírhoz, nem szemrevételeznek semmit, hanem már rögtön készítik is a mentő terveket. Azonnali intézkedéseket tesznek ahelyett, hogy egy percig is kételkednének…

A farizeusok intézkedései azonban nem a nagy esemény érdekében, hanem ellenében történnek. 30 ezüst pénzbe került, hogy Jézust keresztre jutassák, de a feltámadás hírének eltitkolására már „sok” ezüst pénzre van szükség. Úgy tűnik, hogy az események kezdenek kicsúszni a kezükből. Kétségbe esetten próbálják vissza lopni, csalni és hazudni az elveszített irányítást.

Az ok a félelem. Félelem a hatóságoktól, néptől, rómaiaktól s természetesen magától Jézustól. Igen a félelem képes gyökeresen megváltoztatni az ember érzéseit. A mai Napi Igében az Emmaus-i tanítvány olyan idegenként kezeli Jézust, aki semmit sem tud a Jeruzsálemben történt eseményekről. A kép kissé mulatságos, ám egy hatalmas igazságot hordoz.

A Feltámadott valóban nem tud azokról a dolgokról, amelyek Nagypénteken történtek. Ahogy a vétkeinket Isten a háta mögé veti, úgy veti el végső soron magától a Feltámadt Krisztus a Nagypénteki eseményeket. Többé már nem az emberi mesterkedésé a főszerep, hanem az Isten-i dicsőségé!

A farizeusoknak volt félni valója, ám Jézustól nem kellett volna tartaniuk. A Megváltó nem ítéletre, hanem éppen ellenkezőleg kegyelemre támadott fel. Talán az egyik legfontosabb Húsvéti üzenet ez…

 A keresztyén teológia egyik legszebb gondolata, hogy a farizeusokkal, rómaiakkal, sokasággal együtt mi is felelősek, sőt aktív közreműködői voltunk Jézus megfeszítésének. A mi bűneink voltak azok, amelyeket el kellett szenvednie a kereszten. Ne féljünk ettől! Ne féltsük magunkat! Ne tusoljuk el ezt az életbe vágó dolgot! Jézus kegyelmet adni és nem ítéletet osztani támadt fel!

"Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia." Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik." Lk 24. 5-11

Vannak megbízható források és vannak olyanok, amelyekre az ember nem szívesen ad. A tanítványok úgy döntöttek a húsvéti történetben, hogy nem adnak az asszonyok szavára. Egyrészről szentimentális fecsegésnek tartották, ami egypár elérzékenyült fehérnép hallucinációja, másrészről pedig engedve a korszellemnek alapból sem foglalkoztak a nők véleményével.

De nyilván az is megfordult a fejükben, hogy mit okoskodnak ezek az asszonyok. A Bibliában végül is fontos, de folyamatosan háttér munkát végeznek. Őket nem vonta félre a Mester, nem magyarázta meg nekik a példázatokat személyesen. Az asszonyoknak elmondott üzenetet a tanítványok már amúgy is hallották  Jézus szájából (Lk 18, 31-33), ha akkor nem volt különösebb jelentősége számukra, akkor most mit rágódnak ezen az asszonyok… Ha valakik, akkor a tanítványok tudják, hogy mikor és mit kell elhinni.

Pedig az asszonyoknak igazuk volt. Az egyszerű háttérmunkások, akik távolról követték Jézust, akik nem voltak benne a szűk körben, hamarabb értették meg a történteket. Péter legalább próbálkozik, elmegy és meggyőződik róla a saját szemével. De nem lát mást „csak” lepedőket. Hát igen… A tömeges előítéletek sokszor képesek az amúgy egyértelmű jeleket is egyszerű „csakokká” változtatni.

A tanítványok a húsvéti történet első perceiben valójában tragikusan viselkednek. Lebecsülik, becsmérlik és lenézik a mások tapasztalatát. Úgy gondolják, hogy a szürke háttér munkások, a nők semmit sem tudnak a történtekről.

Hatalmas kérdés számomra, hogy mi, mint hívő és templomba járó, keresztyénségünket napi szinten megélő emberek, hogyan állunk a fele barátaink Isten tapasztalatához. Alapból és nekifutásból lenézzük őket, vagy pedig megadjuk nekik a komolyan vétel lehetőségét? Nyilván számtalan ilyen tapasztalat lesz hamis, ám meg vagyok arról győződve, hogy jó néhányat fogunk találni, ami ténylegesen megállja a helyét!

Adjuk meg a komolyan vétel tiszteletét a másiknak!  S könnyen lehet, hogy az őszinte utánajárás közben nem „csak” a lepedőkkel, hanem magával Jézussal futunk össze…

"Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" És ezt mondva meghalt."

Lk 23, 44-46

 Nem tudom ki látott már az olvasók közül keresztet. S itt nem arra a keresztre gondolok, ami a falon van, vagy éppen a képeken látható, hanem ki látott közületek olyan keresztet, amin valaki meghalt. Próbálta-e már valaki felemelni, vállára venni, a keresztet? Én arra tippelek, hogy nincsenek olyan sokan közöttetek. Én sem láttam még, fogtam, éreztem, emeltem fel keresztet.

Azt hiszem, hogy Jézus korában a római uralom alatt mindenki tudta miről van szó. A kereszt mondhatni az élet mindennapi részévé vált. Az emberek tudták és tapasztalták mennyi szenvedés és kín tartozik hozzá. Ma már azonban nehezebben értelmezhető… Képeket keresve akadtam a fenti modern keresztre. A háborúk bűnét jelképező mesterlövész puska nyomja Jézus Krisztus vállát. Elgondolkodtató mindez. A HVG éppen a héten írta, az emberiség annyit költött fegyverkezésre az elmúlt évben, mint 1980-ban a hidegháború idején. Különösen aktuális ez a modern kereszt…

S éppen ezért, aktuális Isten kegyelme is. Bizonyára ismeritek azokat a filmeket, amikor a házaspárok tányérokat és egyéb tárgyakat dobálnak egymásnak. Az ilyen jelenetek azt mutatják be, hogy az emberek immár tehetetlenné váltak. Nincsen más megoldás csak az üres pusztítás, valaminek az egyszerű tönkre tétele…

Bármilyen furcsa is, de én valahol ezt érzem Nagypéntek örömhírének. Isten hagyta a kereszt alatt és a kereszten szenvedni a Fiát. Nem vette le a válláról a súlyos fát, nem vette le a puskáinkat, gyűlöletünket, haragunkat, hanem önmagát „tétlenségre ítélve” nézte végig fia szenvedését. Ahogy írtam azonban a tehetetlen, indulatos ember sokszor szétrombol dolgokat...

Isten az önmaga által vállalt tehetetlenségében nem tett mást, mint széttépte, kettéhasította a templom kárpitját. Nem a kereszt alatt az alaposan rászolgáló tömegben, hanem a templomban végzett pusztítást. Jelképes cselekedet volt ez… Ez a függöny választotta el a templom legszentebb részét az egyszerű emberek elől, ide csak évente egyszer léphetett be a főpap. Ez a választó vonal immár megszűnt, Isten mindenki számára elérhetővé tette önmagát. Abban a percben, amikor egy normális ember senkivel sem akarna beszélni. Legfőképpen pedig nem Fia tulajdonképpeni gyilkosaival…

Nagypéntek tanúsága számomra tehát ez: Isten bűnbocsátó kegyelme Jézus Krisztus utolsó leheletével indult világmegváltó útjára!

Áldott Húsvétot kívánok!

"Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: "Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! - és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?"" Lk 23, 26-31

"Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz." 103 Zsolt, 8-13

"Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember. Amikor pedig megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára.  Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak." Lk 23, 6-12

"Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte." Lk 22, 54

Több személlyel találkozunk a Bibliában, akik távolról, titkon akartak Jézus mellett lenni. Ilyen volt Nikodémus, aki éjjel ment hozzá, nehogy valaki észrevegye. Ilyen volt Péter is, aki más helyzetekben bátran kiállt, azonban most csak távolból figyelt.

Nem lehet távolról figyelni Krisztust, mert távolról nem lehet meghallani szelíd és halk vezető és áldó hangját. Nem lehet a templom helyett otthonainkból figyelni Isten igéjére, nem lehet anélkül útmutatást keresni, hogy kinyitnánk a Bibliánkat. Nem lehet néma keresztyéneknek lennünk. Feladatot kaptunk Istentől, melyről a Hegyi beszédben olvashatunk. Ti vagytok a föld sója, a lámpás, melyet ki kell tenni a magasba.

Elmúlt napon virágvasárnapot ünnepeltünk, Jézus bevonulását Jeruzsálembe. Amikor a tömeg dicsőítette, hozsannát zengett neki, a farizeusok odamentek Jézushoz és kérték, hogy hallgattassa el a tömeget. Jézus válasza az volt, ha ezek elhallgatnak, akkor majd a kövek fognak beszélni.

Ünnepre készülve legyen előttünk, hogy nem lehet távolról követni Jézust. Egy játékban a cserepadon ülő játékos, vagy a lelátón szurkoló néző nem fog gólt rúgni. Így van ez a hívő életben is. Isten azt várja tőlünk, hogy kimenjünk az élet pályájára és lépéseket tegyünk, hogy küzdjünk, harcoljunk, mert a hit harc.

Ne távolról kövessük Jézust, ne csak figyeljük a keskeny utat, hanem lépjünk is arra rá. Mert van út, melyen járjunk és van győztes vezérünk, aki mellettünk áll. Húsvétra készülünk. Itt vagytok Testvéreim és nem véletlen, hogy ezeket a sorokat olvassátok. Isten üzenni akar nektek! Gyertek közelebb hozzám. Jakab apostol mondja: „Közeledjetek az Istenhez és Ő közeledni fog hozzátok.” /4,8/

(A fenti bejegyzés Jánvári Béla segédlelkész barátom munkája, amit ezúton is szertnék nagyon megköszönni! Egy bűnbánati prédikáció részleteként hangzott el Létavértesen 2010-03-29-én, engedelmével emeltem ki ezt a részletet az egész anyagból. Az teljes prédikációt itt tudjátok elolvasni.)