"Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal." Lk 6, 26
Mai rövidke bejegyzésem egy rövid gondolat köré épül. Számtalan keresztyén él abban a sokszor roppant kegyesnek tűnő tévhitben, hogy a keresztyénség fokmérője a világgal való szembenállása.
A Biblia arról beszél, hogy aki a világgal szövetkezik az ellenségeskedik Istennel. S az ember, mint lenni szokott a legkönnyebb ellenállás felé mozdul el. Ha a világ nem szeret, akkor az azt jelenti, hogy jó keresztyén vagyok. Mert akit szeretnek, azt azért szeretik mert szövetséget kötött velük...
Számtalan keresztyén megijed, ha szeretik az emberek. Úgy érzi, hogy valamilyen gonosz dolgot követett el. Fölösleges tagadni ezt az attitűdöt. Ám a látszat és az önigazolás csekélyke eredménye mellett óriásivá nő az áldozat! Csak az közelíthető meg igazán, akit lehet szeretni. Azzal, hogy "megszerettetjük" magunkat az emberekkel, végső soron azt az ügyet szolgáljuk, amiért itt vagyunk. Krisztus hirdetését.
Nem kellene elfelejtenünk a mai Igében azt a kis szót, hogy "minden ember". Meg kellene értenünk, hogy a probléma nem az, amikor valaki vagy valakik szeretnek benünket, hanem az, amikor azt akarjuk, hogy "mindenki" szeressen benünket! Hiszen mindenkinek tetszeni nem lehet, ilyen esetben mindig feladunk valamit Krisztusból és magunkból.
E kettő között kívánok nektek eredményes lavírozást ebben a rövid bejegyzésben!
Isten áldjon Titeket!