"A födelet tedd a ládára, a ládába pedig tedd bele a bizonyságot, amelyet neked adok. Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kérub közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak." 2Móz 25, 21-22
Izraelita testvéreink történelme a Biblia beszámolója alapján arról szól, hogy keresték Istenünket. Természetesen több kevesebb sikerrel, de inkább kevesebbel. Hiszen alapvetően rossz helyen keresgéltek. Hol politikai hatalmakban, kőben, fában, ország határain kívül és belül idegen istenek után járva.
Pedig a helyzet a mai Ige szerint egyszerű volt. Ott a szövetség láda, vagy népszerűbb nevén Frigyláda, amelynek szárnyas kérubjai között megjelent az Isten. Tehát olyan nagyon nem kellett keresni.
De mi is bírhatta rá a Teremtőt, hogy a láda tetején mutatkozzon. Ahogy olvassuk a versünket megelőző leírást (2Móz 25), az az érzésünk, hogy a temérdek aranyból és drágakőből készült láda bírta maradásra az Istent. Pedig ez nem így van. Nem a láda, hanem ami benne van. A Bizonyság. Ahol a Bizonyság ott van Isten, hiszen Isten a Bizonyság Istene.
Mi is keressük Istent. Akárcsak a régi Izraeliek, itt-ott-amott. S természetesen kevesebb sikerrel, mint többel. Keressük magunkban, a keleti kultúrákban, a csendben, a templomban, a papnál/lelkésznél/gurunál, a szívünkben...stb. S nem igazán találjuk.
Rossz helyen keressük! "Aki engem lát lája az Atyát" mondja Jézus. Jézust keresve juthatunk el az Atyához. Az Atya a Bizonyságon trónolva jelentette ki magát Izrael népének. S pontosan ugyan ez történik ma is. Az Atya Jézusban jelenti ki magát számunkra. Hogyan lehetünk tehát segítségére az Istent kereső felebarátainknak?
Első sorban ne feledjük, hogy Jézusra mutatva, az Atyára is mutatunk egyúttal. Jézusra mutatni pedig az életünkkel kell pl.: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Fontoljuk tehát meg, vajon a mi kis életünk Isten felé mutat? Segít-e másokat az Isten keresésében?
