"Éppen ezért minden igyekezetetekkel törődjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban álhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében, sem tétlenek, sem terméketlenek." 2Pt 1 5-8
Ha elolvassátok az egész mai igeszakaszt, akkor észre lehet venni, hogy a megismerés, az ismeret szavak valahogy különös jelentőséggel bírnak benne.
S bírnak a mi életünkben is. Manapság mindenki ismerkedni szeretne. Interneten, telefonon, újságon, apró hirdetésen, irodákon keresztül. A valóságban mindez azt mutatja, hogy egy kicsit megnyomorodtunk. Az ember alapvetően társas lény, s mintha ez az alapvetően társas lény egyre nehezebben találna magának társat. Egy alapvető, létezési funkció szépen elsorvadt a XXI. század hajnalán.
A mai Igét, ezt a bonyolult körmondatot tekintsük most úgy, mint egy tanmondatot, egy szentenciát, amellyel Isten mintegy megpróbálja fejünkbe gyömöszölni, hogy mi is kell a kapcsolat teremtéshez, az ismerkedéshez, a megismeréshez.
Nézzük meg az ige felsorolását párokba állítva!
Igaz emberségben, ismeretet: Ismeret, valakit megismerni, annyi mint, beavatást nyerni a titkaiba. A titok kezelése azonban igaz emberséget követel, az ismeret csupán az igaz emberség fényében válik áldássá. Ha nem ennek a fényében találjuk, akkor az ismeret nem más, mint a visszaélés legjobb eszköze!
Ismeretben, önuralmat: Az ismeret, a másikról való tudás, ba izalmas információ, a kísértés egyik eszköze. Vajon, hogyan élek a bizalom, a másik megismerésének lehetőségével?
Önuralomban, állhatatosságot: Nem addig tart az önuralom, a titok tartás, amíg érdekem fűződik hozzá, hanem mindvégig. Állhatatosság. Nem véletlenül használja a Biblia ezt a szót. A kapcsolat, a másik igazi megismerése, mindig egy életre szóló dolog kezdetét jelenti, ahol elengedhetetlen az állhatatosság.
Állhatatosságban, kegyességet: Első sorban rá kell jönünk, hogy kapcsolataink, egymás megismerésének lehetősége Istenben rejlik. Az állhatatosság sohasem válik érdemmé a kegyeség fényében, inkább lehetőségnek tetszik.
Kegyességben, testvéri szeretet: A testvéri szeretet nem képzelhető el az önmagát tömjénező állhatatos ember árnyékában. Az kegyesség segít abban, hogy az állhatatosság célja ne önmagunk dicsőítése, hanem a testvér érdeke legyen.
Testvéri szeretetben, minden ember iránti szeretetet: A többi ember szeretetének az alapja a testvér szeretete. Nem pedig fordítva. Utalhatok havonta több tízezer forintot rákos gyerekeknek, ha szomszédhoz nem tudok két normális szót szólni. Ha így teszünk önbecsapás az életünk.
A XX. század nagy teológusai azt mondták, hogy az igazi ember ismeret alapja az Isten ismeret. Mai Igénk azonban felmutatja az érem másik oldalát is. Hiszen azt mondja: "Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében, sem tétlenek, sem terméketlenek." Az emberi kapcsolataink szövevénye meghatározza az Istenhez fűződő kacsolatunkat. Ember ismeretünk az Isten ismeretünket.
Az egészséges ember-ember kapcsolat, ismeret, megismerés, a jó Isten ismeret része. Hiszen, aki gyűlöli felebarátját az sötétségben van. Isten pedig a világosság Istene!