„Dávid így felelt a filiszteusnak (Góliátnak): Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit Te kicsúfoltál.”                1Sám 17, 45

A pszichológia tudománya rengeteg érdekességet rejt. A tudósok többek között beszámoltak arról, hogy a félelem milyen hatással van az emberre. Azok a dolgok, tárgyak, emberek, problémák amelyektől félünk a valóságnál sokkal nagyobbnak látszanak. A félelmünk felnagyítja a problémát, s ez valósággal megbénít bennünket.

A Biblia beszámol, hogy a későbbi Dávidi hadseregben voltak igen komoly hősök. A korabeli elit katonák, ha Dávidnál voltak, akkor bizonyára Saul seregében is találhatnánk hősöket. Méltó ellenfeleket Góliátnak. A félelem azonban megbénította őket… „Amikor meghallotta Saul és egész Izráel a filiszteusoknak ezt a beszédét, megrettentek, és igen féltek.” 1Sám 17, 11 A félelem emberfelettivé nagyította az amúgy is hatalmas – de nem legyőzhetetlen – Góliátot.

Dávid azonban nem félt, vagy legalább is nem kerítette hatalmába a rettegés. Nem bénult meg, hanem szinte legényes bátorsággal száll szembe az emberi óriással. Helyesen értékelte magát, ellenfelét és Istent. „Mert az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.” 1Sám 17, 47b.

Mi is kerülünk hasonló helyzetekbe. A problémák, nehézségek, bánat, lelki és testi ellenfelek kihívnak minket. Harcolnunk kell velük, hogy győztesként kerüljünk ki az élet háborúiból. A harc pedig bátorságot és nem félelmet igényel.

A harcaink egészen más színben tűnnek fel, ha megértjük a csata kimenetele az Úr kezében van. Fel kell fedezni Isten segítő és bátorító jelenlétét az életünkbe, s ki kell állni harcolni. Nem lehet megfutamodni a nehézségek elől. Istenbe vetett bátorsággal az arányok jó helyre kerülnek, az Istenben bízó ember növekszik, az első pillanatra hatalmasnak tűnő ellenség egészen eltörpül. Annyira, hogy a végén még egy  egyszerű pásztorgyerek a parittyájával is képes leteríteni.