„Egy esztendő múlva, abban az időben, amikor a királyok háborúba szoktak vonulni, elküldte Dávid Jóábot szolgáival meg egész Izráellel együtt. Pusztították az ammóniakat, és körülzárták Rabbát. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt.” 2Sám 11, 1

Talán az Ószövetség egyik leghíresebb történetének bevezető sorait olvashatjuk a fenti Igében. Dávid elveszi és teherbe ejti a Hettita Úriás feleségét. S miután a dolog kitudódni látszik, gyilkos parancsával halálba küldi Úriást. Szinte végeláthatatlanul lehetne taglalni Dávid gonoszságát, de figyeljünk most egy kicsit másra! A mai Igéből talán az események egyik okát is megtudhatjuk.

„Dávid azonban Jeruzsálemben maradt.” Első pillantásra nincs ebben semmi különös, hiszen Dávidnak ott volt a palotája, ez a város volt végső soron az otthona. De ha bele gondolunk Dávid eddigi életébe, akkor valami forduló pontot, egy törés pontot vehetünk észre ezen a helyen.

Dávidot a Biblia eddig, úgy ábrázolta, mint az a férfi, aki mindig az embereivel volt. Velük együtt bujdosott, harcolt és küzdött. Igazi hadvezérként látjuk a csatákban, az első sorban harcol.

Ezzel a fejezettel pedig, egyszerre olyan távolinak tűnik minden. A nép, a katonák távol királyuktól harcolnak. Az uralkodó, aki hajdan velük tartott most otthon ül a trónján és csak kedvteléseit keresi. Uriásnak a cselekedete – az, hogy kint alszik a szabad ég alatt -, nem csak heroikus értékű, hanem egy óriási fricska Dávidnak! Azt az eszményt, amit Dávid töltött be, most egyszerre Uriás veszi át. A királynak már eszébe sem jut a láda, a hadi nép, Isten háborúja. Sajnos nem vette észre a fricskát…

Óriási kérdés az, hogy mit kezdünk azzal, amikor Isten hozzá segít minket a hatalomhoz, vagy pedig megadja nekünk a sikert. Valahol minden ilyen dolog mögött ott rejlik az a csapda amibe Dávid is bele esett. A trón kényelméből, a siker városából – ahol mindent megkaphat – egyszerre nehéz visszatérni a csatatérre. Nehéz olyankor is harcolni, amikor már mindenünk megvan.

A kérdés: Mi mit teszünk azután, amikor Isten megad nekünk mindent?! Képesek vagyunk célt találni az életünknek a sikereink után. Vagy megállunk és beülünk a mi kis lelki trónusainkra, s éppen kósza, arra tévedő vágyainkat teljesítgetjük. A saját sikereink mellől képesek vagyunk-e visszatalálni abba az életbe, amit végső soron Isten rendelt nekünk.