„Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.” Mt 2, 12
Az első világháború egyik karácsonyán egy hadtörténeti jelentőségű esemény történt. A francia és a német frontvonalon egyik pillanatról a másikra megszűntek a harcok. Az emberek felhagytak a gránátok dobálásával és apró ajándékokat dobáltak át egymásnak a lövészárkokba. Később a két arcvonal közötti részen – a senki földjén -, forralt bort osztogattak, és kedvesen elbeszélgettek az amúgy egymás nyelvét nem értő katonák. A karácsonynak azonban vége lett, a bakák elbúcsúztak egymástól s tisztjeik kíséretében mindenki vissza masírozott a saját lövész árkához. Másnap pedig újra elkezdték dobálni a gránátokat…
Valahogy így van ez velünk is, amikor az életünk apró ütközeteit vívjuk. Az Isten szeretetének az ünnepén mi is – már ha sikerül -, de letesszük a fegyvert. Nem rugdalózunk, vagdalkozunk, hanem amennyire tőlünk telik megpróbálunk normálisan, békésen viselkedni. Azonban, ha egyszer vissza térünk, kilépünk az ünnepből akkor, mint ha mi sem történt volna, újra elkezdjük egymást kaszabolni.
A kérdés az, hogy vajon mennyire hallgatunk arra a kijelentésre, amit Istentől kapunk? A Bölcsek útirányát képes volt megváltoztatni az Isten kijelentése. Vajon a mi útirányunkat képes megváltoztatni Isten kijelentése Jézus Krisztusban?
Igazából karácsony egy 2,5 napos ünnep, tehát az esztendőnek még marad 362,5 napja, amit valahogy el kell töltenünk. Mit teszünk miután szívünkben találkoztunk Krisztussal? Mit csinálunk, amikor egyértelmű kijelentést és visszajelzést kapunk arról, hogy más úton kell vissza térnünk, más módon kell folytassuk az életünket?
Ne feledjük! Nem olvassuk a Bibliában, hogy a napkeleti bölcseket hipnotizálta, lefizette, zsarolta, vagy elámította volna Isten. Kijelentés kaptak, amit nekik kellett elfogadni vagy elutasítani. A napkeleti bölcsek elfogadták azt az új útitervet, amit nekik szánt Isten.
Én egy dologban biztos vagyok! GPS-es fogalmakkal élve, Isten igyekszik „újra tervezni” utunkat. Ennek az új útnak az elfogadása nem máson, hanem rajtunk múlik. A mi kezünkben van a döntés, hogy a lelki lövészárkok felé indulunk, vagy megpróbálunk felebarátként viselkedni. Képesek vagyunk elkerülni a haragunkat és a másik ember iránti dühünket? A bölcseknek sikerült elkerülnie a gyilkos tervekkel teli Heródesi palotát…
