„Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte: jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: "Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk." Jézus erre elindult velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: "Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj.” Lk 7, 3-6

Nyüzsög mindenki ebben az Igében. Jézust valósággal rohamozzák az emberek és a küldöttségek. Először a zsidók küldöttsége érkezik, aki minden tekintélyüket latba vetve igyekeznek bizonygatni a százados nagylelkűségét. Római létére, úgy beszélnek róla, mint a zsidó nép és vallás pártfogójáról. Jézus pedig elindul velük...

A következő állomás szinte már a ház kapujában várja, ahol a barátok küldöttségébe botlik. Ők pedig biztosítják a Mestert a magas rangú római katona feltétlen megbecsüléséről. Szavaik Jézusban csodálkozást váltanak ki. Az Őt követő népnek emlékezetes szavakkal tesz bizonyságot a férfi hitéről. Izraelben sincsen ekkora hit...

Sokszor nem vesszük észre, de a sürgölődés és forgolódás, megbecsülés és barátok küldöttsége vajon kinek az érdekében van mozgósítva? Talán valamilyen magas rangú tisztségviselő betegeskedik a százados házában? Ki lehet az a személy, akinek az érdekében ilyen „tömegek” kerülnek „bevetésre”?

A történet elején egy kicsit jelentéktelenül áll. Pedig a szolgája érdekében tesz meg mindent a százados. A hatalmat, annak működését jól ismerő ember, most mégis egy szolga érdekében kér szívességet a barátaitól és a zsidók vezetőitől! Nem furcsa ez egy kicsit?!

Érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy mi kinek a érdekéért vagyunk képesek ennyi mindent megtenni. Kiért kérjük barátaink, a tekintélyesek és nem utolsó sorban Jézus közben járását? Képesek vagyunk egy jelentéktelen barátért, egy ismeretlenért, képzettségben és rangban alattunk állóért ennyi mindent megtenni? Ha nem, akkor nem járunk jó úton...