Reformatica

„Miközben ezeket mondta nekik, íme, egy zsinagógai elöljáró ment hozzá, leborult előtte, és így szólt: "A leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá a kezed, és élni fog." Jézus felkelt, és követte őt tanítványaival együtt.” Mt 9, 18-19

Számtalanszor beszélünk róla s állítjuk például a hálók és családjuk mellől elhívott tanítványokat. Ezek az emberek, ahogy a Biblia írja azonnal követték Jézus Krisztust. Hátrahagyták addigi munkájukat, életüket, családjukat, csakhogy annak a nyomába szegődjenek, aki meg tudja változtatni az életüket. A követésben példamutatóak a tanítványok.

Aztán arról is sokat szoktunk beszélni, hogy Jézus milyen engedelmesen és ellentmondást nem tűrően követte Atyja akaratát. Mindenben „Jó Fiúnak” bizonyult, hiszen maradéktalanul az Apja nyomdokain járt. Engedelmeskedett akaratának, megtartotta törvényeit, hűséges volt hozzá mindhalálig. A követésben példamutató maga Jézus is.

Én most azonban a Jézusi példamutatás egy másik aspektusára szeretném felhívni a figyelmet. Jézushoz egy súlyos szükségben, a gyász és szomorúság kínjában lévő ember érkezik. Ahogy a tanítványokat hívta Jézus, szinte ugyanazokkal a szavakkal hívja most Jézust a zsinagógai elöljáró.

Igazi, sallangok nélkül, ám mégis szívbemarkoló dolognak lehetünk a tanúi a Biblia szűkszavú beszámolójában. Jézus, akit a tanítványai fenntartások nélkül, azonnal követtek, most Ő maga személyesen követ valakit. A zsinagógai elöljáró kérésének eleget téve feltétel nélkül követi az elesettet.

Ennek a történetnek a kulcsa pedig az elesettség. A Jézust felkereső elesett embernek nem kell attól félnie, hogy egyedül tér vissza a problémájához! Jézus szigorúan megkövetelte a kizárólagosságot az Ő követésében, ám következetes Önmagával szemben. Hiszen Ő is ellentmondást nem tűrő módon követte azt, aki hozzá hittel odafordult. Az szükségben lévő ember követésében is példamutató Jézus.

A keresztyén ember számára sokat mondó, hogy Jézus nem egyedül követi a zsinagógai elöljárót. A Biblia azt írja, hogy a tanítványokkal együtt követte őt Jézus. S ez intő példa… A keresztyén Krisztus követése feltétlen dolog, ám ezzel együtt a szükséget szenvedő felebarát „követésének” is feltétlennek kell lennie!

Ha nem követjük őket, ha nem sietünk segítségükre, ha nem halljuk meg a kérésüket, akkor el kell gondolkodjunk azon, hogy egyedül vagyunk. Magára hagytuk az elesett segítségére siető Mester…

"Egy másik tanítvány pedig ezt mondta neki: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat." De Jézus így szólt hozzá: "Kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!" Mt 8, 21-22

Az szeretet otthonok, elhagyott idősek, magukra hagyott öregek korában talán igazán meg sem lepődünk a Mester szavain. Ha a követni szándékozó a XXI. században élne, akkor számtalan alternatíva közül választhatna. A temetetlen elhantolásáról ingyen és bérmentve, méltányossági alapon gondoskodik az önkormányzat…

Jézus korában azonban a közhangulat más volt. A zsidó és az azt szorosan körbe vevő Hellén kultúrát átjárta a szülő tisztelete, s ez különösen igaz a temetésre. A gondoskodás utolsó lépése a méltó temetés megrendezése. Amire Jézus a mai Igénkben biztat/bujtogat az a korabeli vallásos szokások súlyos semmibe vétele!

Eddig nem lettem rá figyelmes, de érdekes, hogy Jézus szavait nem egy névtelen követni akaróhoz, vagy egy hirtelen felcsigázott hívőhöz, hanem egy tanítványhoz intézi. A súlyos szavak célpontja egy olyan személy, aki eddig bizonyított a követésben…

Számomra sokat jelentett, annak a realizálása, hogy a tanítványság az közel sem jelenti minden kérdés megoldását. Jézus követése minden esetben súlyos kérdéseket, etikai vagy családi problémákat vet fel. Ez a tanítás így a prioritásokról szól… Ki vagy éppen mi vezeti, befolyásolja döntéseinket?

Napjainkban is sokan éppen a prioritások, rangsorok miatt hanyagolják idős szüleiket. Az önmegvalósítás, jóllét, vélt családi béke elsőbbsége azt diktálja, hogy rövid úton megszabaduljunk fölöslegessé vált szegettünktől. Jézus azonban nem önző prioritásról beszél, nem az önmegvalósítás, hanem a „Krisztus megvalósítás” feszültségéről.

A keresztyén embernek lehetősége és szabadsága van túllépni a szokáson, konvencionális emberi cselekedeteken, vagy akár mély és komoly érzéseken is. Szabadságunk van rá, hiszen Jézus követése nem ismer kompromisszumokat. Ám nagyon fontos, hogy tisztázzuk magunkban a legitimációt! A „felülíró” parancsot mi magunk adjuk ki, vagy pedig Jézus Krisztus tanácsolja!?

"Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Mondom az egyiknek: Menj el! - és elmegy, a másiknak: Jöjj ide! - és idejön, vagy szólok a szolgámnak: tedd meg ezt! - és megteszi." Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: "Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben." Mt 8, 9-10

Az életünk nem arról szól, hogy mi kinek a hatalma alatt állunk, hanem arról szól, hogy ki áll a mi hatalmunk alatt. Szeretnénk minél több tárgyat, eszközt, embert, kapcsolatot és lehetőséget leigázni, hatalmunk alá vonni.

A kapernaumi századosról szóló történetben van egy szép momentum. Ez a százados, amikor a hatalomról, a parancsszó erejéről beszél, akkor azzal kezdi a mondandóját, hogy én is hatalom alatt álló ember vagyok.  S ezt a beismerést követi, hogy ő is hatalmat gyakorol mások felett. A hit segítségével a fenti gondolatmenetből olyan bizonyságtétel született, ami meghökkentette Jézust!

Teszem fel a kérdést vajon mi képesek vagyunk ilyen meghökkentő dolgokat produkálni!? Vajon mi beismerjük-e, hogy hatalom alatt álló emberek vagyunk? A római százados egyszerűen a világi hatalom struktúrájából vezette le saját elméletét. Ő pogány római létére nem Istenre, hanem bizonyára valamely felettesére gondolt. Ám mégis tisztán látása és alázata kivívta Jézus megbecsülését! Csak azon ember tudja komolyan venni a parancsok adását, akinek magának is parancsolnak…

Keresztyénként nekünk is fel kell ismerjük, hogy mi is hatalom alatt álló emberek vagyunk. Isten hatalma alatt álló teremtmények vagyunk… A mai Igében egy szép dologra szeretném felhívnia figyelmeteket!

Ha a római katona Jézus őszinte csodálatát váltotta ki, akkor vajon mi mit váltunk ki Jézusból, amikor megvalljuk, hogy mi Isten hatalma alatt álló emberek vagyunk. A földi hatalom alatt állásból is lehet következtetéseket levonni, az ebből merített példák begyógyíthatnak sebeket, de akkor mennyivel inkább a mennyei hatalom alatt állás felismerése.

Én hiszem, hogy az ilyen beismerés, nem csupán Jézus csodálatát, hanem az örök élet ajándékát is meghozza számunkra!

"Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek." Mt 7, 7

Mi sem lehet ennél egyszerűbb. Kérni kell és megadják, keresni kell, és semmi kétség megtaláljuk, kopogunk és biztos, hogy valaki ajtót nyit. Ilyen egyszerű, így megy ez. Egy kérdést azonban fel kell tennünk: Akkor miért nem csinálják így az emberek!? Miért nem próbálják ki ezt a roppant egyszerű módszert… Kérj és kapsz!

Az embernek, mint lénynek, s különösen a XXI. századi embernek nem erőssége sem a kérés, sem a keresés illetve a zörgetés sem az erős oldala. Ádám és Éva esete óta a trend némiképpen megváltozott… Már nem kérünk, hanem elveszünk, nem keresünk, hanem megvárjuk, hogy mások megtalálják, s zörgetés helyett ajtóstól rontunk a házba. A kéréstől, kereséstől, zörgetéstől alaposan elszoktunk! Ezért talán nem is olyan könnyű, a Jézus által számunkra kínált út…

Az ilyen rámenős viselkedéssel kétségtelenül lehet a földön sikereket elérni, ám a mennyországban ezek teljességgel sikertelen módszerek. Istentől nem lehet kizsarolni a segítséget, s nem lehet faragatlanul rárúgni az ajtót mennybéli trónján.

A keresztyénség egyik feladata, hogy segítsen visszatalálni az igazi kéréshez, zörgetéshez és kereséshez. Nekünk fel kell mutatnunk, hogy mit is jelent mindez. Meg kell mutatnunk, hogy hogyan kell és lehet imádkozni Istenhez. Első hallásra ez azonban problematikus. Hiszen elég furcsán veszi ki magát, hogy az ember valakit direkte imádkozásra tanít. Talán nem véletlen, hogy Jézus Krisztus csak egy pár soros imádságra tanította meg az övéit. A szó klasszikus értelmében Jézus nem tartott ima tréningeket, módszertani órákat. Az evangéliumból úgy tűnik Krisztus ennél gyakorlatiasabb volt… Én úgy gondolom, ha következetesek vagyunk, akkor számunkra is egy újabb út kínálkozik!

Krisztuskövető emberként, a mennyei Atya felé való kéréseinknek, keresésünknek, zörgetésünknek kell, hogy legyen földi vetülete is. Krisztus Istennel való kommunikációjának fontos része volt az embertársaival való kommunikáció is! A felebaráttól tehát, nem követelünk, hanem kérünk. Becsületesen és fáradhatatlanul keresünk, akár elveszetett, akár elesetett, de még talán pénzt is. Mi zörgetünk, ahelyett, hogy rárúgnánk testvérünkre az ajtót!

Talán az esetlen emberi példamutatásunkkal sikerül egy kicsit közelebb vonni embertársainkat az Isten országához. Vizsgáljuk felül mindezek fényében kéréseinket, mindennapi keresésinket, és zörgetésünket!

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is." Mt 6, 19-21

A moly, a rozsda és a tolvajok nem csak az élettelen értékekre, hanem az élő emberekre is hatalmas veszélyt jelentenek! De miért is? Hiszen embereket nem hallottunk még molytól szétmállani, megrozsdásodni, illetve a tolvajok áldozatává válni. Ezek a dolgok, ha lehet mondani inkább bosszúságot okoznak, mintsem valós életveszélyt.

Egy dolgot ezekről azonban tudni kell. A maguk nemében súlyosan fertőzők és veszélyesek, a moly könnyen befészkel egyik ruhából a másikba, a rozsda is gyorsabban terjed érintkező fémek esetében, a tetten ért tolvaj, pedig könnyen kiszámíthatatlanná válhat, veszélyeztetve ezzel magát az embert is. Egyszóval óvatosan kell velük bánnunk…

A mai Igében van egy érdekes dolog a szívvel kapcsolatban. A XXI. század embere vagy úgy tekint a szívére, mint egy lokális dologra vagy pedig mint egy olyan valamire, ami felett hatalma van. Mindenbe bele kóstolhat, de a szívét ha akarja távol tarthatja tőle. A Biblia máshogyan gondolkodik. Ahol a kincsed van ott lesz a szíved is. Nem talánról, ahogy akarodról, lehetőségről, hanem bizonyosságról, ok okozati összefüggésről van itt szó!

Ha tehát az életed középpontját egy csapat romlandó kincs alkotja, akkor egy szemernyi kétséged sem lehet felőle ott fogod közöttük megtalálni a szívedet is. Ne feledjük azonban, a romlandó kincsek súlyosan fertőzőek!

A molyosodó kincsek szétmállasztják az emberi kapcsolatokat, a rozsda kikezdi a családi békességet, s hány de hány olyan embert ismerünk, akinek elrabolták a szívét, életét az anyagi világ tolvajai. Egy szóval veszélyes helyen van a szívünk! De mit tehetünk ennek érdekében?

Az emberi próbálkozások sorra-kudarcra ítéltek! A moly ellen a szeparáció a legjobb védekezés, elszigetelten viszont nem lehet élni… A rozsda ellen a felületkezelés a nyerő, a külső lelki máz (álvallásosság, önbizalom, képmutatás, álságosodás) azonban nagyon sérülésveszélyes. Egy két ütődés, konfliktus és elkezd peregni a máz, s mögötte megjelenik a gyilkos rozsda… A tolvajok ellen pedig nincs védekezési mód, az évek keserű tapasztalatából tudjuk, amit el lehet lopni azt el is lopják… De mit tegyünk?

Gyűjtsetek kincseket a mennyben! Mondhatnánk úgy is, hogy fogadjátok el a menny egyetlen kincsét, Jézus Krisztust. Ahol a kincsed ott a szíved… Ha a kincsed Krisztus, Krisztusnál a szíved! Ez pedig belsőleg, szerkezetileg, értékrendileg átalakít.

A moly nem támadja a műszálas ruhát, a rozsda nem kezdi ki az aranyat, a tolvaj pedig nem lophatja el a szív legszemélyesebb dolgait! A Krisztussal való találkozás olyan belső átalakulást hoz, ami után teljes biztonságban lehetünk. A bankszámláinkról tehát kezdjük el átutalni Krisztus számlájára a szívünket, a romolhatatlanság világába…

„Ó, te nyomorult, vihartépte, vigasztalan! Íme, én drágakövekre építem falaidat, zafírokból rakom le alapodat. Rubinból készítem el falad párkányát, és kapuidat briliánskövekből, összes határaidat meg gyémántokból. Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád.” Ézs 54, 12-14

Van egy érdekes nyelvi elem a mai Igében. A magyar fordításban fiaidat olvasunk, azonban a Biblia eredeti Héber szövegében itt olvashatnánk akár „építőket” is. Ennek a kettősségnek a szépségéről szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek!

Mi által vagyunk erősek? Mi által lehetünk erősek? Hogyan állhatunk meg a saját lábunkon? Hogyan építhetjük fel azt a házat és hazát, amelyben jó lesz lakni és népként élni? Ezek nem csak minden ember döntő kérdései, hanem nemzetünknek kulcs kérdései is…

S a válasz úgy gondolom, hogy benne van az Igében. Ennek az igazságnak az egyik eleme mindenki előtt egyértelmű. A család, nép és nemzet építői a fiak, az eljövendő nemzedék. Azok az emberek, akik most az iskolapadban, óvodában, egyetemen a munka kezdés első hónapjaiban vannak. Egy nemzetnek, ha tovább akar élni, akkor tudni kell, hogy igazán a fiakra támaszkodhat, rájuk kell bízni az építés munkáját.

De nem mindegy, hogy mit tanulnak ezek a bizonyos fiak. Emlékezzünk csak vissza, hogy milyen lelkesen építették a szocialista hazát a kis úttörő ifjak, vagy pedig milyen Istentelen, gyermekmanipuláló politikát folytatott a Hitler Jugend… Tragédia és sikertelenség, a közelmúlt „ideológiai gyermekmunkásai” között!

Márpedig mi is egy ilyen tragédia felé masírozunk. Mi által leszel erős? Vajon mi, erre a kérdésre milyen választ adunk gyermekeinknek?  A fent említett diktatúrák torz ideológiákkal, a felebarát gyűlöletével feleltek erre. De mi sem vagyunk jobbak. A tömegkommunikáció és mindennapi életünk ezer szálán át azt sugalljuk, hogy hazugság, ügyeskedés, helyezkedés, a másik félre állítása révén lehetsz erős… Pontosan ennyit és nem többet viszi haza a társadalom házát építő munkás palánta!

A Biblia és a keresztyénség azonban mást vall! A fiatalság, a fiak, az építők ereje az Igazságban van. Ha valóban a drágakő keménységéhez hasonló alapot akarunk vetni ennek az országnak, akkor meg kell tanítani a fiakat az Igazság által erősnek lenni! S itt nem a társadalmi örökké változó igazságról beszélek, nem a saját csalóka meggyőződésünkről, hanem az Isten igazságáról. Országunk, népünk, családunk alapja olyan építőkben/fiakban rejlik, akik valóban az Úr tanítványai.

Ha jobban megnézzük ezt a világot, akkor percek alatt arra jöhetünk rá, hogy mindazt ami a szemünk előtt van, a kisebb nagyobb hazugságok tartják mozgásban. Hazudunk a minden napjainkban, nem csoda tehát, hogy hazudnak a politikusaink is. Nem mondunk igazat a munka helyünkön, s ne csodálkozzunk, hogy a szemünkbe hazudik a saját gyerekünk. Azt kell látnunk, hogy kisebb nagyobb hazugságok tartják mozgásban, teszik élhetővé ezt a világot.

Nemrég volt a TV-ben egy sorozatot, ami „Lie to me” Hazudj ha tudsz címen futott. Ebben a sorozatban szerepelt egy érdekes karakter. Egy fiatal férfi, teljesen őszintén, nyíltan elmondott mindent ami a fejében járt. Első pillanatra a tökéletesen keresztyén magatartásformának, súlyos következményei lettek. Számtalan szemtelen megjegyzés, faragatlanság, ügyefogyottság és általános sikertelenség lett az eredménye. Vajon valóban megéri a teljes igaz mondás?

Természetesen úgy gondolom, hogy igen. Persze itt nem arról a meggondolatlanságról beszélek, hogy mindent ki kell mondani, ami fejünkben van! Azt azonban tudnunk kell, hogy az igazmondással, egy veszélyes folyamatot indítunk el! A kérdés az, hogy ennek a veszélyeire fel vagyunk-e készülve?

Az igazság kimondására és elfogadására egyedül csak Jézus Krisztus tehet késszé bennünket és társadalmunkat! A mai világ rendszerében az igazmondás olyan hatású, mintha egy a hazugságtól jól működő „társadalmi” motorba egy vödör homokot öntenénk. Megszűnik az olajnyomás, nincs kenés, besül a motor, végül pedig egyszerűen teljesen tönkre megy. Az igazság sajnos alapvetően nem mindig tesz jót a társadalomnak. Szűkség van valamire, ami képessé teszi a környezetet az igazság elfogadására.

A TV SHOP-ból jól ismert univerzális kenő anyag a PROLONG reklámfilmjébe az látható, hogy ezt a különleges folyadékot a motorba öntve gyakorlatilag nem lehet tönkretenni az eszközt. Elvágják az olaj vezetéket, a szelepekbe homokot öntenek, s a végén az egészet leöntik egy nagy adag friss betonnal. A gép pedig forog, mert a PROLONG biztosítja a megfelelő kenést.

A keresztyénség Jézustól kapott kötelessége, hogy igazat mondjon. Igen legyen igen, a nem pedig nem! Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy a társadalmat is fel kell készíteni az igazság befogadására. S ezt leginkább Jézus Krisztus, a tökéletes igazság hirdetésével lehet megvalósítani! Az igazsággal együtt, mindig Jézus Krisztusnak a hirdetése kell, hogy járjon. Hiszen ő képes bármilyen kemény pillanatban biztosítani a „kenést” az emberi kapcsolatoknak!